A Dunakeszi Szent István Általános Iskola nem mindennapi ötlettel rukkolt elő pedagógusnap alkalmából.
Különleges meglepetés várta hétfő reggel a Dunakeszi Szent István Általános Iskola pedagógusait. A diákok és a Szülői Munkaközösség (SZMK) összefogásának köszönhetően az iskola auláját színes lufitenger töltötte meg, a léggömbökön pedig a tanulók kedves, személyes üzenetei fogadták a tanárokat pedagógusnap alkalmából.
Az ötletgazda, Kiss Andrea SZMK-tag elmondta, olyan meglepetést szerettek volna készíteni, amely valóban egyedi, és nem mindennapi látványt nyújt.
„A projekt igazi lelkét maguk a diákok adták. Megkérdeztük őket, mit szeretnek a legjobban a pedagógusaikban, a lufikra pedig az ő saját, pozitív üzeneteik, hálás gondolataik kerültek fel”
– fogalmazott.
A szülők vasárnap délután közösen fújták fel és dekorálták a léggömböket, hogy hétfő reggelre elkészüljön a meglepetés. Az iskola vezetésének tájékoztatása szerint a pedagógusokat meghatotta a gesztus. Többen azonnal olvasni kezdték az üzeneteket, és örömmel fedezték fel a nekik szóló személyes sorokat is.
Mint hangsúlyozták, a megbecsülés és az odafigyelés mindenkinek fontos. „Nem az ajándék ára vagy nagysága számít, hanem a gesztus és a szív szava: szeretettel adni és kapni.” A tanárok magukkal is vitték a nekik szóló üzeneteket a tantermekbe, így a pedagógusnapi meglepetés a hét további részében is emlékeztette őket a diákok és a szülők hálájára.






