Hirdetés


A gyermeküket anyatejjel tápláló anyákat ünneplik Érden
todaysparent.com

A gyermeküket anyatejjel tápláló anyákat ünneplik Érden

erdmost.hu

2017.09.12. 14:18

A védőnők ingyenes előadásokra és foglalkozásokra várják a kismamákat és édesanyákat a szoptatás világhete keretében megrendezett Anyatejes Napon.

Immár tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Városi Anyatejes Napot az Érdi Védőnői Szolgálat. A szoptatás világhetéhez kapcsolódva szeptember 15-én előadásokkal, bemutatókkal, zenés foglalkozással várják a kismamákat, édesanyákat és gyermekeiket az Érd-Újváros Római Katolikus Plébánia közösségi házában, a Karolina utca 1-3. szám alatt.

A gyermeküket anyatejjel tápláló édesanyákat ünneplik a rendezvény során, melynek jelmondata: „Szoptatás – egy életre nyerhetsz vele!” Idén a Bajcsy-Zsilinszky út 143. szám alatti tanácsadóban dolgozó védőnők szervezik a programot, amelynek részleteiről Rucska Tiborné védőnő számolt be az erdmost.hu-nak. Mint elmondta, a közönség a verses köszöntő után szoptatási élménybeszámolót hallhat, amit három előadás követ, a Dévény-terápiáról, az újjáélesztésről, illetve a pici fogápolásáról.

Az édesanyákat az előadások mellett kismamaruha-, hordozókendő- és termékbemutatóval, a gyerekeket zenés foglalkozással várják. Lesznek meglepetések is, például a mamáknak és babáknak egyaránt szóló kangatánc, és az édesanyákat meg is ajándékozzák.

A 9.30-tól 12 óráig tartó rendezvényen a részvétel ingyenes.

előadásrendezvényÉrdgyerekekanyatej