Hirdetés


Óriási bravúrral győzött egy szavazáson a szentendreiek kedvenc fürdője
termalfurdo.hu

Óriási bravúrral győzött egy szavazáson a szentendreiek kedvenc fürdője

MTI

2017.09.10. 07:01

A Vizes Nyolcas Uszoda tavaly meg sem közelítette a dobogót a Az Év Fürdője versenyben, idén viszont kategóriájában besöpörte az első helyet.

Kihirdették Az Év Fürdője verseny nyerteseit csütörtökön. A szervezők közölték: a termalfurdo.hu által a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával immár harmadszor megrendezett szavazáson június 1. és augusztus. 31 között, három kategóriában közel 200 fürdő mérettette meg magát. A versenyben összesen 167 ezer szavazat érkezett.

Az év fürdője 2017 címet a Hungarospa Hajdúszoboszló szerezte meg, amely nemcsak az ország, de Európa legnagyobb fürdőkomplexuma is. Medencéje 6200 négyzetméteres vízfelületével Közép-Európa legnagyobb épített medencéje, a strand területén található csúszdaparkban 15 különféle pályából lehet választani. A fürdő az idén ismételt, hiszen 2015-ben is rá szavaztak a legtöbben.

Az év feltörekvő fürdője a Demjéni Termál Völgy a tavalyi versenyben a harmadik volt kategóriájában. Népszerűségét szintén sokoldalúságának köszönheti: barlangfürdő, gyógyfürdő és aquapark is várja a havasi településen a vendégeket.

A V-8 Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont úgy szerezte meg a győzelmet a helyiek kedvenc fürdője kategóriájában, hogy tavaly még a TOP 15-ben sem szerepelt. Ebben a kategóriában a kis településeken található kis fürdők indulhatnak. A szentendrei uszoda Magyarországon elsőként kapta meg a Magyar Fürdőszövetség ötcsillagos minősítését is.

Szentendrefürdőuszodaversenyszavazásv8