2024.04.19, Péntek

Komoly fejlesztések indultak be Törtelen

cegledinfo.hu

2018.03.16. 21:10

Belterületi utakat tettek rendbe, felújították a közétkeztetési konyhát, és több épület energetikai fejlesztése is elkészült. A település újabb 400 millió forintos forrásra pályázik.

Hirdetés

Mintegy 400 millió forint értékű fejlesztés valósult meg a Pest megyei Törtelen – adta hírül a cegledinfo.hu. A településen belterületi utakat tettek rendbe, valamint felújították a közétkeztetési konyhát, és több épület energetikai fejlesztése is elkészült.

Az ötven évvel ezelőtt épült, rossz állapotba került konyhát 43 millió forintból tették rendbe. Az energetikai pályázaton több mint 240 millió forintos forrást nyert a település. „A település főbb épületei közül többet is fel tudtunk újítani” – idézte a lap Godó Tibor polgármester. „Homlokzat felújítás, nyílászárók cseréje, illetve napelemes rendszerek kiépítése történt.”

A beruházásban mindezek mellett leaszfaltozták a Kinizsi Pál utat, a Vágóhíd utat és a Széchenyi utat, mindegy másfél kilométeren. A 103 millió forintos útfejlesztésben ugyanitt burkolt, vízelvezető árkokat alakítottak ki. A Vágóhíd úton fekvő orvosi rendelőnél parkolókat készítettek.

A polgármester arról is beszélt, hogy a jövőben is szeretnék tovább folytatni a fejlesztéseket, így nemrég 400 millió forintért nyújtottak be pályázatot.

HelyiTörtel