2024.04.19, Péntek

Világszerte elindult a kampány a nők elleni erőszakkal szemben

MTI

2016.11.26. 08:03

A szervezők célja, hogy felhívják a nyilvánosság figyelmét a helyzet súlyosságára, buzdítsanak a szolidaritás kifejezésére az áldozatokkal, valamint emlékeztessék a döntéshozókat a felelősségükre.

Hirdetés

Pénteken vette kezdetét a 16 Akciónap: a világ sok pontján egyidejűleg rendezett kampánysorozat zéró toleranciát hirdet a nők elleni erőszakkal szemben - közölte a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület. Hangsúlyozták: emberi jog és állami kötelezettség a védelem a bántalmazástól. A 16 Akciónapot minden évben november 25., a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja és december 10., az emberi jogok világnapja között szervezik meg.

Idén is megrendezik a Néma Tanúk felvonulást, amelyet szombat délután tartanak. Az esemény előtt megemlékeznek az elmúlt évben családon belüli erőszak során megölt áldozatokról az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

A 16 Akciónapot 1991 óta rendezik meg civil szervezetek, intézmények és magánszemélyek csatlakozásával. A kezdeményezés kiemeli: a nők elleni erőszak súlyos emberi jogi jogsértés, amely veszélyezteti az áldozatok életét, méltóságát, testi épségét, egészségét és biztonságát. A jelenség átfogó és szakszerű állami fellépést kíván: az elkövetők nem maradhatnak büntetlenül, az áldozatok biztonságát pedig szavatolni kell.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2014-ben publikált reprezentatív kutatása szerint Magyarországon milliós nagyságrendű azon nők száma, akik ellen nap mint nap erőszakot követnek el. A 15 éves koruk óta a fizikai és/vagy szexuális bántalmazás valamely formájának áldozatává vált magyar nők aránya 28 százalék a válaszadó 18-74 éves korosztályban, ez mintegy 1,1 millió áldozatot jelent.

Országosnőkbántalmazáskampány