Budaörs harminc évvel ezelőtt, 1986. január 1-jén kapta meg a városi rangot. Ebből az alkalomból Budaörs Város Önkormányzata háromnapos ünnepségsorozatot szervezett január 20-22-én, amely nagy sikerrel, emelkedett hangulatban, telt házas rendezvényekkel zajlott.
A születésnapos város igazi tortát is kapott a nyitórendezvényen, ahol bemutatták az ünnephez kapcsolódóan kiadott könyvet, illetve az ebben az albumban megjelent képekből kiállítás nyílt. Az est a Városházán zajlott, fellépett a Kollektív Alternatív Zenei Műhely, majd Harmonia Garden koncerttel zárult.
A második napon a Városi Sportcsarnokban zajlottak a programok: átadták Az én Budaörsöm gyermekrajzpályázat díjait, az elkészült munkákból pedig kiállítás volt látható. A gyermekeket az Iszkiri zenekar szórakoztatta.
A záróestnek a PostArt adott otthont, ahol egyben a Magyar Kultúra Napjára is megemlékeztek. Fellépett Gerendás Péter és családi zenekara, a Tűzmadarak, valamint a Sárik Péter trió feat. Micheller Mirtill.
Az est folyamán kihirdették a “Ki mit tud Budaörsről” kvízjáték győzteseit is, akiknek Budaörs Város polgármestere, Wittinghoff Tamás adta át az ajándékokat.
forrás: budaors.hu
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.