2020.09.30, Szerda

Hirdetés

Építs te is BKK járművet építőkockából!

bkk.hu

2016.11.25. 08:00

A főváros közösségi közlekedési járműveinek építőkockából való megépítésére hirdetett pályázatot a Budapesti Közlekedési Központ. Ezzel egy időben bemutatták a CAF villamos méretarányos modelljét is, ami év végéig tekinthető meg a BKK központjában.

Hirdetés

A valódi CAF villamos méretarányos mását készítette el Gerliczky Bence 17 éves gimnazista mintegy 180 munkaóra alatt, pontos műszaki rajz alapján. A közel 9000 építőelemből álló villamost dr. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója mutatta be ünnepélyesen a BKK Rumbach Sebestyén utcai irodaházának aulájában.

„A budapesti közlekedésről nem lehet érzelemmentesen kommunikálni, ami természetesen jelentheti néha a bosszankodást, ugyanakkor a közösségi közlekedés megszeretését is. Ez utóbbit próbálta az alkotó fiatalember leképezni a makett villamossal” – mondta a bemutatón a vezérigazgató, aki úgy véli, fontos, hogy a közlekedésszervező társaság az ilyen kezdeményezések mellé álljon és hasonló makettek megépítésére inspiráljon.

kép: bkk.hu

Ezért a Budapesti Közlekedési Központ pályázatot hirdet azok számára, akiknek van kedvük építőkockákból elkészíteni a főváros közösségi közlekedési eszközeit. Indulni 12 éves kor alatti és fölöttiek kategóriában lehet. A pályázaton csak olyan épített járművekkel és az azokról készített fényképekkel lehet részt venni, amelyek a fővárosban közlekedő közlekedési eszközök valósághű másai, és amelyek egyedüli és kizárólagos készítője maga a pályázó.

Egy pályázó maximum 3 darab általa épített eszköz fényképével nevezhet, egy járműről minimum egy, maximum 5 darab képet küldhet be az epitokockapalyazat@bkk.hu e-mail-címre 2016. november 21. és december 5. között.

A beküldött pályaműveket zsűri bírálja el december 12-éig, a nyertesek ezt követően e-mailben kapnak értesítést. Az 1-12 éves korosztályban az első helyezett 1 darab építőkocka-ajándékcsomagot, a második helyezett 1 darab plüssvillamost, a harmadik helyezett 1 darab BKK-s ajándékcsomagot nyer. A 12 éven felüliek korosztályában az első helyezett 1 darab CAF makettet, a második helyezett 1 darab plüssvillamost, a harmadik helyezett 1 darab BKK-s ajándékcsomagot nyer.

AjánlópályázatlegóBKK