2024.10.09, Szerda

110 éves sikerdarabbal támogatja a Vígszínház a gyermekmentőket

mti

2018.12.03. 17:27

Az emelt árú jegy megvásárlásával tudjuk segíteni a civil szervezet munkáját.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a hagyományoknak megfelelően ismét megtartja jótékonysági estjét a Vígszínházban. Az idén Molnár Ferenc Liliom című darabjának december 17-ei előadására lehet emelt árú jegyet vásárolni.

A 25 ezer forintos jegyek megvásárlásával a nézők a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi programját támogatják – derül ki a szervezet közleményéből.

Az előadás Molnár Ferenc: Liliom című műve alapján elevenedik meg a színpadon. Julika és Liliom szerelmének legendája immár 110 éve arat sikereket. A Vígszínházban Csortos Gyula és Varsányi Irén vitte sikerre Molnár életművének egyik kiemelkedő alkotását.

A decemberi előadás szereplői között megtalálható Hajduk Károly, Szilágyi Csenge, Orosz Ákos, Waskovics Andrea és Zoltán Áron. A darabot ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra.

színházAjánlóGyermekmentő Szolgálatgyermekvédelemkultúra