2024.10.15, Kedd

Elektromos autókhoz gyártana akkumulátorokat a Samsung Gödön

2016.03.24. 15:28

Egybehangzó lapértesülések szólnak a beruházás terveiről, mely még az idén elkezdődhet a Pest megyei településen - írta meg a magyarepitok.hu. 

Egybehangzó lapértesülések szólnak a beruházás terveiről, mely még az idén elkezdődhet a Pest megyei településen - írta meg a magyarepitok.hu. A Samsung egy használaton kívüli 322 ezer négyzetméteres üzemét alakítaná át, melyben korábban plazmatévékhez gyártott képcsöveket.

Akkumulátorgyár telepítését tervezi a Samsung a Pest megyei Gödön. A beruházásról a Magyar Idők a körzet országgyűlési képviselőjétől értesült. Tuzson Bence elmondta, a Samsung korábban képcsőgyárat üzemeltetett a telephelyen. Az ipari trendek változásával ezzel a tevékenységgel felhagyott a koreai cég, de a gyárat megtartotta.

Mint a politikus elmondta, jelenleg is folynak előkészítő tárgyalások, amelyek azt célozzák, hogy a Samsung Európába telepítsen akkumulátorgyártó tevékenységet. A járműiparban, azon belül is az autógyártásban egyre nagyobb szerepük lesz az akkumulátoroknak.

A képviselő tájékoztatását alátámasztja a hír, hogy a Samsung nemrégiben delegációt küldött Magyarországra az itt esetleg felépülő új üzemmel kapcsolatban, ahol elektromos autókhoz gyártanának akkutelepeket – jelentette a Pulse New több meg nem nevezett iparági forrásra hivatkozva. A Pulse News értesülései szerint azért hozna létre európai gyártóbázist a koreai vállalt, hogy közelebb kerüljön az elektromos autók gyorsan fejlődő itteni piacához.

A lap által bemutatott infografika szerint az üzem lehetséges helyszíne Budapest közelében lehetne, a létrehozása pedig még idén elindulhatna. Azzal kapcsolatban egyelőre nincs döntés, hogy mekkora lenne az üzem kapacitása. A beszámoló szerint a Samsung reményei szerint azt a magyarországi gyárat alakíthatnák át, amelyet 2001-ben épített hazánkban a plazmatévékhez használt képernyőpanelek gyártására.

 

A 2012-ben még 76 milliárd forint árbevételt összehozó Samsung SDI Magyarország Zrt. egyébként 2014-ben húzta le a rolót. A mintegy 322 ezer négyzetméteres gödi gyárukra, amelyet 2007-ben még bővítettek, azt követően került lakat, hogy a képernyők iránti kereslet erősen megcsappant a plazmatechnológia magas áramigénye miatt.

Magyarországon több nagy európai autógyártó cégnek is van üzeme, ráadásul közel van a Samsung által tavaly felvásárolt Magna Steyr akkucsomag-gyártó székhelye Ausztriában – tette hozzá a beszámoló. Az is kiderült, hogy Cho Nam-seong, a Samsung SDI vezérigazgatója a március 11-i közgyűlés után megerősítette, több európai helyszínt is vizsgálnak. A Pulse News arról is írt, hogy a Samsung SDI versenytársa, a szintén koreai LG Chem is akkugyárat építene Európában, és a lengyelországi Wroclawban már jelenleg is működő LG-üzemet bővítené ebből a célból.

Az európai autógyártók nagy lendülettel fejlesztik elektromos autóikat. Az Audi a közelmúltban jelentette be, hogy hamarosan piacra dobja a 500 kilométeres hatótávú, tisztán elektromos személyautót. A gyártó az LG és a Samsung együttműködésével fejleszti ki korszerű üzemanyagcellás technológiáját, amely egy SUV modellben mutatkozik be. A Volkswagen szerint újra kell gondolni az elektromos autókkal kapcsolatos stratégiát és a német autóiparnak előnye származhat a saját akkumulátorgyártásból. A Volkswagen márkát vezető Herbert Diess a német DPA hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy jövőben az akkugyártási kapacitás érték lesz. A Samsung a BMW-vel is együttműködik. A bajor márka 2009-ben döntött, hogy a lítiumion akkumulátorcellákat a Samsungtól vásárolja meg. Akkor ennek az volt az oka, hogy a Samsung rendelkezett a legjobb elérhető technológiával és jövőorientált szakemberekkel.

A trend erősödését az is jelzi, hogy az amerikai Tesla hamarosan elkezdi az olcsóbb elektromos autók tömeggyártását, ehhez pedig Közép-Európában tervez gyártóüzemet létesíteni. Szlovákia mellett hazánk is versenyben van a beruházásért, ami óriási lökést adhatna az elektromos autózásnak.

(magyaridok.hu, magyarepitok.hu)

Galéria

Gazdaságelektromos autósamsungakkumulátorGöd