2020.09.20, Vasárnap

Hirdetés

„150 méteres mélység fölött lógni megnyugtat és felszabadít”

pestpilis.hu

2016.11.11. 16:23

Megcsinálták, amit eddig senki: a Föld legmélyebb barlangjáról a világon elsőként készítettek profi képeket és mozgóképeket. Mindezt elképesztő körülmények között, a biztonságos haladásra és a tudományos kutatásra is figyelve. A bohém életet szeretik, ezért kilenc nap földalatti lét után még lenn maradtak, hogy a felkelő nappal egyszerre jöhessenek a felszínre. A 2080 méteres mélységig jutó expedíció 24 éves hősével, ifjabb Adamkó Péterrel a Magyar Barlangi Mentőszolgálat budai irodájában beszélgettünk.

Hirdetés

„Ha én lekiabálok a kötélen 50 méterrel alattam lógó embernek, hogy figyelj, vaku, egy per egy, huszonnégy, akkor a megoldást neki a kisujjából ki kell ráznia” – Adamkó Péter így ecsetelte a Fordított Everest expedícióhoz szükséges felkészültséget. Szavai alighanem megmagyarázzák, hogy a magyarok előtt miért nem készített még senki (mozgó)képes beszámolót a Föld legmélyebb szárazföldi pontjáról a Krubera-Voronya barlangban.

fotó: pestpilis.hu


Kalasnyikovok, GAZ 66-os és 40 fokos hőség

A több ezer fénykép és több órányi mozgókép a laikusok számára nehezen elképzelhető körülmények között született. Az eredetileg Adamkó Péter, Ambrus Gergely, Jáger Attila és Tóth Attila alkotta csapatnak már a behajózás sem volt egyszerű. A Fekete-tenger mellett a Kaukázus nyugati végén fekvő barlang a vitatott függetlenségű Abbháziához tartozik, aminek 1992-es kiválását Grúziából csak Oroszország ismeri el. „A grúz-abbház határon 8 órát kellett állnunk egy 500 méteres hídon 40 fokos hőségben, szembe nézve az abbház oldalon levő kalasnyikovos katonákkal” – mesélte Adamkó Péter. „Másnap egy GAZ 66-os hat órán át mászott velünk felfelé elképesztő meredekségű utakon: a platón zötykölődve nem akartuk elhinni, amit látunk!” A Krubera-Voronya barlang bejárata ugyanis 2256 méterrel a tengerszint felett van a Gagra-hegységben. Az utolsó 300 méteres szintemelkedést gyalog tették meg, két kanyarral: az első körben 45 kilós, a másodikban 25 kilós zsákot kellett felcipelniük.

A feljutás a hegytetőre önmagában semmit sem érne, a leereszkedés megkezdéséhez a barlangot kezelő ukrán barlangász társaságnál kell sikeresen „felvételizni”. Ha valaki megfelel a követelményeiknek, akkor csatlakozhat az általuk minden évben nyáron megszervezett kutató expedícióhoz, ez azonban a magyaroknak kevés lett volna. „Le kellett leveleznünk, hogy kifejezetten a fotók, a könyv és a film elkészítése céljával megyünk ki. Ellenkező esetben ugyanis az embert beosztják az expedíció tetszőlegesen kiválasztott részébe különböző részfeladatok elvégzésére (pl. térképezés vagy csomagszállítás különböző mélységekbe).”


Az indulás előtt kockáztattak, bejött

Az előkészítés eredményes volt, a kutatás vezetője Jurij Kasjan engedélyezte a magyaroknak az önálló akciót. Az ukrán sportember az egyik legelismertebb barlangász a világon, 2004-ben ő érte el először a barlangban a Föld legmélyebb szárazföldi pontját 2080 méteres mélységben, a barlang Game Over nevű termében (ezt a mélységet a felszíntől, a 2256 méteren levő bejárattól számítják, vagyis a terem a tengerszint felett 176 méterrel fekszik).

fotók: Ambrus Gergely/Inverse Everest


Kasjan egyéb módon is befolyásolta a magyarok sorsát. Egy libanoni barlangász, Tufik Abu Nader mindenáron le akart jutni 2000 méterre, de Kasjan azt mondta neki, csak a magyarokkal teheti ezt meg. „Érdekes helyzet volt, mert kilenc napig a föld alatt mászni és bivakkolni az ember csak olyanokkal szeret, akit régről ismer, ő viszont vadidegen volt. Elvittük egy próbakörre, láttuk, hogy nem túl rutinos, de fizikailag bírta, és végül igent mondtunk neki.” Az expedíció végére kiderült, remek döntést hoztak: „nyertünk vele, akárcsak a szintén utólag csatlakozó, erdélyi Fábián Botonddal.

Hatan sokkal erősebbek voltunk, nélkülük nem biztos, hogy tudtunk volna ennyi fényképet készíteni.”

Az ütést, a sarat és az atomvillanást is bírni kell

Az adott évben az ukránoktól engedélyt kapott barlangászok különböző csapatokban mozognak a Krubera-Voronya barlangrendszerében. A járatokban levő, alvásra alkalmas bivakhelyek igen szűkösek, mindössze hat emberre vannak hitelesítve, és a közlekedés sem egyszerű. Emiatt a csapatok mozgását igyekeznek előre úgy koordinálni, hogy ne legyen ütközés. „A magyar sajtó például felkapta, hogy a felfelé vezető úton vízviszonyok miatt a barlangban ragadtunk. Ez nem igaz! Azért maradtunk az 1400 méter mélyen levő bivakban, mert a 700 méteren levő bivak foglalt volt, meg kellett várni, amíg kiürült.”

fotók: Ambrus Gergely/Inverse Everest


A magyarok számára a legmélyebb pontig három napos folyamatos ereszkedés vezetett hatalmas, függőleges aknákon keresztül. A tíz napra kiporciózott élelmet (biztonsági okokból több napra valót vittek, mint ahány napot terveztek) és a többi felszerelést speciális zsákokban szállították. A barlangász nyelven csak bagként emlegetett eszköz egy 40-50 literes csőszerű, kifejezetten barlangi célra készített zsákot jelent. „Kamionponyva anyagból készült, bírja a kopást, az ütést, a sarat, az atomvillanást” - ecsetelte Adamkó Péter, aki azt is kihangsúlyozta, hogy csak magukra voltak utalva. „Tudni kell, hogy ellentétben például a magashegységi expedíciókkal, itt nincs serpázás, a magunk cselédjei vagyunk.”

 

Életveszélyes mászóeszközök, kétszeres amortizáció

Fejenként két darab 15 kilós bag volt velük, de nem a cipekedés volt a kihívás, hiszen a bageket a beülőjük valamelyik pontjára csatolták az ereszkedésnél. A mászóeszközeik ugyanakkor extrém terhelés alatt álltak, ami nagyon komoly kockázatot okozott. „A Krubera-Voronya meghódítása nem véletlenül a szakma csúcsa, itt minden eszköz kétszeres sebességgel amortizálódik. Az ereszkedőgépen például az alumíniumból levő felső csiga csavarig kopott, a fölfele használt mászógép meg annyira kikopott a súrlódás miatt, hogy borotvaélessé vált. Ez pedig nagy baj, mert elvághatja a kötelet, volt is már ebből nem egy komoly baleset.” Az egyik magyarnak két mászógépet is cserélnie kellett a mostani expedícióban.

fotók: Ambrus Gergely/Inverse Everest


Ráadásként a fölfele használt, a barlangban hagyott, állandó fiksz kötelek meglehetősen rossz állapotban voltak. „Három olyan szakaszon is voltunk, ahol a kötél már vagy el volt szakadva, vagy meg volt pukkanva: vagyis belül a kötél magja el volt szakadva, már csak a külső köpeny tartotta. Ezeket a problémákat nekünk kellett a helyszínen kezelni.”


Gyilkos homokszemcsék és a mindent kárpótló látvány

A lejutás egyik legnagyobb kihívása az 1450 méteren levő Bermuda-szifon, ami egy vízzel telített barlangi járat. „Ezt légzőkészülék nélkül, egy levegővel kellett átúsznunk, magunkkal húzva a zsákokat.”

fotók: Ambrus Gergely/Inverse Everest


A víz más szempontból is nehezítő tényező volt. „Sokszor vízeséses helyeken kell kúszni-mászni, emiatt kilenc napig neoprén ruhát kellett viselnünk, erre vettük fel az overallt és a beülő szerkezetet. Az első napon még vicces volt, de aztán egyre kevésbé, és reggelente küzdelemmé fajult az öltözködés.

Egy szál fürdőruhában, agyagban tapicskálva, 2-3 fokban kellett felvennünk a vizes ruhát.”

A relatív páratartalom száz százalékos, így esélyük se volt, hogy a neoprén reggelre megszáradjon. Ráadásul a homok bekerült a neoprén alá, állandó viszketést okozva. A hajlatokban pedig folyamatosan dörzsölte a bőrüket a ruha, amit krémmel kellett kezelniük.

fotók: Ambrus Gergely/Inverse Everest


Adamkó Pétert emellett egy kisebb betegség is gyöngítette az expedíció során, de mindenért kárpótolta őket a látvány: „Gyönyörűek ezek a vízeséses aknák, olyan mintha egy zárt kanyonban járnánk, és különleges módon az 1200 méteres mélység után megjelentek a cseppkövek.”

fotók: Ambrus Gergely


A legrettenetesebb kuszodában 200 méteren át kell küzdeni

Lefelé haladva egyre szűkebb méretek nehezítik a mászást. Az utolsó nagyobb akna 70 méteres 1200 méter mélyen, azután már csak 20 méteres aknák vannak, a legutolsó zónában pedig már csak kúszójáratok. A legmélyebb bivak 1640 méteren van, onnan kellett bejutni a legmélyebb szárazföldi pontot jelentő, 2080 méteren levő Game Over terembe, egyfajta „csúcstámadást” végrehajtva. Az akció ugyanis – a 8000 méter fölötti hegycsúcsok expedícióihoz hasonlóan – 24 óráig tartott: a csapat augusztus 12-én, pénteken délelőtt indulva szombat hajnalban ért le a végpontra, majd délelőttre ért vissza az 1640 méteres mélységben fekvő táborba.

A haladást nehezíti, hogy a szifon utáni szakaszba már nem igazán jut le friss levegő, a magasabb szén-dioxid tartalom pedig enerváltságot, fejfájást, lassulást okozhat. A 24 órás időtartamot azonban nem ez, hanem más rendkívüli körülmények magyarázzák. „Ezen a szakaszon már csak 5-10 méteres ereszkedések vannak, rettenetes kuszodákkal egybekötve. Utóbbiak közül kiemelkedik a legendás Sárga-csatorna.

fotók: Ambrus Gergely/Inverse Everest

egy 200 méter hosszú járat, nem férsz el benne hason, csak féloldalasan, amelyik oldaladon bemész, azon is maradsz a végéig. Lefelé még lejt, de visszafelé elképesztő feladat.

Tíz centiméteres lépcsős letörések vannak benne, azokon kellett vállal felevickélni magunkat, és ehhez jött ötméterenként egy pocsolya, amibe természetesen megmerültünk.”

A felfele haladásnál a torlódást leszámítva minden rendben haladt, így már kedden éjjel felszínre érhettek volna, ám megvárták a napfelkeltét. Miért? „A bohém életet szeretjük, más barlangokból is így jövünk ki.

Mennyivel stílusosabb így: felkel a nap, és vele együtt mi is megjelenünk!”

fotók: Ambrus Gergely/Inverse Everest


A másik idei magyar siker az Özvegy-csinálóban született

Bár előttük csupán egyetlen magyar csapat járt a világ legmélyebb pontján, Adamkó Péter óvatosan bánik a siker jelzőivel, amikor a szakmai csúcsról kérdezzük. „Nagyon jó érzés, hogy lejutottunk kétezer méter alá, és merem állítani, hogy tényleg elsőként csináltunk ilyen minőségű fényképeket erről a helyről.

De a szakma csúcsa igazából az lenne, ha olyan szinten tudnánk publikálni, hogy nemzetközileg elismert legyen a könyv és a film is. Ezzel együtt 24 évesen nem értem a csúcsra, van még sok nehéz barlang a földön, a Krubera után nem teszem le a lantot.”

fotók: Ambrus Gergely


Hogy a szakmájukban nem csupán a mélység számít, arra példát ad az egyik idei útjuk, ami jelentős magyar sikert hozott. Adamkó Péter társaival Észak-Olaszországban a Gortani-barlangban, annak a legveszélyesebb Özvegy-csináló nevű részén egy 600 méteres szűzjáratot fedezett fel, kövek alól kiszabadítva a bejáratát. „Jó visszhangja volt a szakmában, hiszen tágabb értelemben egy fehér foltot fedeztünk fel a földgolyón.”


„Csak álltunk és néztünk ledöbbenve”

A Krubera-Voronya barlangnak 2000 méteren van egy elágazása, az egyik út a száraz végponthoz vezet 2080 méteren, ezt érték el a magyarok. A másik út még mélyebbre fut, ám oda csak két nagyobb méretű vízzel teli szifonon keresztül lehet lejutni, kizárólag búvárteljesítmény által. A második akadály a nehezebb: a Nagy-Szifon 200 méter hosszú és 50 méter mély. „Az egy másik műfaj, ezért nem is volt a tervünkben” – mondta ifjabb Adamkó Péter. „Barlangászként oda menni olyan lenne, mintha sima jogsival szeretnénk repülőgépet vezetni.” A feladatot a szükséges oxigénpalackok teszik különösen nehézzé: „Ebben a műfajban egy csomó ember csak azért csatlakozik hozzád, hogy téged szolgáljon, az expedíció pedig több hétig is eltart. A Nagy-Szifonba például előttünk pár nappal merült egy lengyel búvár, neki 14 fős csapat serpázott, és végül 20 méteres mélységig jutott.”

Az 50 méteres mélységet eddig csak az orosz Gennadij Szamokin érte el, ezzel 2196 méterig jutott, amivel négy éve tartja a világrekordot. „Az ukránok, oroszok, szibériaiak a legkeményebbek a sportágban” – szögezte le Adamkó Péter. „Szamokinnál például előfordul, hogy 16 napig kutat lent 1500 méter mélyen, ami azért jelentős időtartam. És nem hesszelni megy le, hanem fúrni, robbantani, követ pattintani! De a mostani expedíción is láttunk olyat, hogy elment mellettünk két szibériai barlangi búvár fejenként négy baggel. Csak álltunk és néztünk ledöbbenve: ez igen!”


Provalov 16 órát mászott egyhuzamban, hogy leordítsa a szakácsot

A történetet egy legendával toldja meg, amiről aztán kiderítették, hogy nem csupán legenda. „Egy orosz csapat 1640 méterrel a felszín alatt dolgozott a Krubera-Voronyában, amikor a felszínen hagyott szakács a kinti ítéletidő miatt le akart menekülni a hegyről. Az egyik orosz ezen annyira feldühödött, hogy egyhuzamban felment, leordította a szakácsot, és aznap visszament a barlangba. 16 óra alatt megtette oda-vissza az 1600-as szintet, közben kétszer átment a szifonon! Cserébe a szakács vállalta, hogy folytatja a főzést.”

A fenti sztori hőse, Gyenyisz Provalov a magashegyi expedíciós mászásnak és a barlangászatnak is kiemelkedő alakja. Az orosz sportember 2013-ban megmászta a 8848 méter magas Mount Everestet, előtte pedig lent járt a barlang 2014 méter mélységben levő pontján. Ezzel az egyetlen ember, aki a Föld legmélyebb és legmagasabb területén is járt.


Van olyan barlang, amit 35 éve nem lehet megunni

Adamkó Péter maga is tagja a Magyar Barlangimentő Szolgálatnak, aminek édesapja az egyik kulcsembere. Idősebb Adamkó Péter a magyar barlangászat meghatározó személyisége, számos barlang felfedezője, a mostani expedícióban itthonról besegítve ő tartotta a kapcsolatot a médiával. Beszélgetésünk végébe ő is becsatlakozik, fiával többször is hangsúlyozzák Magyarország különleges helyzetét. Budapest az egyetlen nagyváros, ahol tömegközlekedéssel el lehet érni óriási méretű barlangokat. Ezt ifjabb Adamkó Péter így támasztja alá: „Egyszer egy mexikói barlangász megkérdezte, na és ti hány napot utaztok? Mondom, gyalog 5 perc. Elsírta magát, és azt mondta, ők három napot autóznak, mire barlangot látnak.”

A mostani expedíción a kilenc napos föld alatti lét valamennyiük számára az eddigi leghosszabb bevetés volt. Ráadásul saját maguknak kellett előteremteniük az anyagi feltételeket: a drága felszerelések biztosításához (többek közt nyolc darab vakut és profi lámpákat használtak) szponzorokat hajtottak fel, az utazási költségeket pedig önerőből fedezték. A napokon át sötétben, hidegben, extrém körülmények között, lényegében önkéntes alapon elvégzett feladatokhoz mi ad motivációt? Erre minden társa mást válaszolna Adamkó Péter szerint. Van, akit a kutatás éltet, a mostani expedícióban is készítettek biológiai méréseket, illetve 1800 méter mélységből egy ott élő állatot is elhoztak. Csapattársa Tóth Attila példáját is előveszi, aki 50 éves, és ebből 35 évet a Pálvölgyi-barlang kutatásával töltött. „Minden héten többször lemegy, mindig tud találni új részeket, és ezeknek mindig tud örülni. Soha nem láttam olyat, hogy elment volna a kedve a barlangba meneteltől!

Nekem viszont a barlangi mentőszolgálat és a technikai jellegű kihívások a szívem csücske, szeretem a mászást, az ereszkedést. Ha lógok egy kötélen, és alattam van mondjuk 100-150 méter, az valahogy megnyugtat, szabadságot ad.”

Hegedűs Gergely

Galéria

Fókuszbanbarlang