Nyomós okunk van rá, hogy épített örökségünk egyik kincsének inkább ma ünnepeljük a szülinapját, 175 évvel az alapkőletétel után. Vajon hányan tudjuk, hogy a Lánchidat elsőként 70 ezer ellenséges katona használta, még félkész állapotában? És azt, hogy az átadása előtti felrobbantását az építésvezető akadályozta meg?
Magyarország első állandó Duna-hídjának, a Széchenyi Lánchídnak az alapkőletételére éppen 175 évvel ezelőtt, 1842. augusztus 24-én került sor.
A projekt európai jelentőségű volt, hiszen nemcsak hazánkban, hanem a Regensburg alatti, csaknem 2400 km hosszú Duna szakaszon az első állandó híd épült. A Lánchíd ráadásul akkoriban a világ láncokra függesztett legnagyobb és mindmáig legszebbek között nyilvántartott hídja lett.
A hídépítés politikai és gazdasági előkészítésén hosszú éveken át dolgozott gróf Széchenyi István az általa 1832-ben létrehozott Hídegylet által, melybe a kor legbefolyásosabb szereplőit sikerült tömörítenie. A kivitelezés W. T. Clark tervei alapján, a skót Clark Ádám vezetésével indult meg, a hozzá szükséges tölgyfát a szlavóniai erdőkből, a vörösfenyőt Stájerországból, a téglát pesti és óbudai téglavetőkből hozatták. A cementet a budai parton létesített égető- és őrlőüzemben állították elő, a szükséges márgát a bácskai Belcsényből rendelték.
A cölöpök leverése két évig tartott, volt, hogy egyszerre nyolcszázan is részt vettek a munkálatokban, a hazai munkásokat Angliából érkezett szakmunkások irányították. A hídba 2100 tonnányi vas épült be, ehhez főleg Angliából érkezett a vasanyag, mégpedig víz úton, a Majnát és a Dunát összekötő csatorna segítségével, amit épp akoriban építettek újjá.
A pillérek a Duna medrében a teherbíró talajra kerültek, a hídfőknél 5,1 m-re, a budai pilléreknél 12,6 m-re, a pestinél 7,3 m-re a nulla vízszínt alatt. A mederpillérek magassága több mint 55 m, illetve 60 m. A pillérek felmenő falazatainak burkolatát mauthauseni faragott gránitkőből alakították ki. Ebből készültek a pillérek jégtörő élei, valamint a szerkezeti talpkövek is. A kapuzatok az őket koronázó és övező párkányokkal a klasszicista építészet jellegzetesen szép példáivá váltak, szerencsés összhangban az acélszerkezet architektúrájával.
A kapuzatokat oroszlánfejként kiképzett boltzáradékkal és a föléje helyezett, lomb koszorúkkal körülvett, koronás magyar címerrel díszítették.
A szabadságharc alatt az építkezés lelassult, ennek ellenére 1849 januárjában már használatba vették az akkor még félkész hidat: pallók segítségével 70 ezer osztrák katona és 270 ágyú kelt át rajta, hogy Pestet elfoglalhassa… Pár hónappal később a sikeres tavaszi magyar hadjárat miatt a menekülő osztrákok a híd felrobbantását tervezték, ám ezt Clark Ádám a lánckamra elárasztásával, a szivattyúk szétszerelésével és némely alkatrész összetörésével megelőzte.
A szabadságharc leverése után pár hónap alatt befejezték a híd felépítését, így 1849 novemberében adták át. A ceremóniát a szabadságharc miatti megalázó gesztusként Haynau, az osztrák katonai és polgári főparancsnok vezette, akihez a magyar történelem egyik legsötétebb korszakának elnevezése kötődik. A Haynau-rémuralomról elég itt annyit elmondani, hogy a névadója hat héttel a híd átadása előtt végeztette ki az aradi vértanúkat.
Nem csoda, hogy az ünnepségen csak a felsorakozott katonaság és néhány járókelő vett részt, a hangulat nem volt ünnepi, beszéd sem hangzott el. A Lánchidat megálmodó Széchenyi István soha nem ment át a kész hídon, az átadás idejére már a döblingi elmegyógyintézetbe vonult vissza.
A híd díszítőelemeit, a Marschalkó János alkotta négy kőoroszlánt csak 1852-ben állították fel, a talapzatukra a Gál András által öntött Széchenyi- és Sina-címer került. Utóbbi címer Sina György miatt, a bécsi bankár ugyanis jelentős szerept vállalt a híd létrejöttében a Lánchíd Részvénytársaság alapítójaként.
A Lánchidat a megnövekedett forgalom miatt 1913 és 1915 között egy átépítéssel megerősítették, majd a második világháború végén a visszavonuló németek az összes fővárosi híddal együtt felrobbantották. Az újjáépítése 1947-ben országos összefogással indult meg, az új hidat 1949 novemberében a régi híd átadása után száz évvel avatták.
A kőből épített szerkezeti részek kisebb, a lényeget nem érintő átalakításokkal még ma is az eredetiekkel azonosak.
Az építkezés vagy felújítás számtalan döntés meghozataláról szól, az egyik leginkább kritikus pont pedig az otthonunk stílusának megtalálása. Különösen akkor, ha több irányzat tetszik, vagy bizonytalanok vagyunk. Az olyan részletek esetében, amelyek meghatározóak az összkép szempontjából, illetve évtizedekig velünk maradnak, rendkívül fontos, hogy jól döntsünk. Ilyen a tető is, ami nagymértékben befolyásolja az épület megjelenését. Modern minimalizmus vagy klasszikus külcsín? A Terrán sík tetőcserepeinek letisztult vonalvezetése és gazdag színpalettája széles spektrumon teszi lehetővé a legmegfelelőbb modell kiválasztását. A Zenit Max és Rundo termékcsaládokkal a legmagasabb színvonalon valósíthatók meg a tetőálmok.