2024.10.07, Hétfő

Több mint 140 ezer tonna adományt gyűjtött a Mikulásgyár

MTI

2017.12.22. 16:31

Minden rekordot megdöntött idén a mélyszegénységben élők számára évek óta adományokat gyűjtő kezdeményezés.

Pénteken este zárja kapuit a budapesti Ötvenhatosok terén felállított Mikulásgyár, amely idén minden korábbi rekordot megdöntött - mondta el a sajtó képviselőinek Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője pénteken a budapesti Felvonulási téren.

Tavaly összesen 137 ezer kilogramm felajánlás érkezett az országos adománygyűjtésre, és bár a végleges számot még pontosan nem tudják, a becslések szerint a idén 145-150 ezer kilónyi adománynál fog megállni majd a mérleg. „A két ünnep között tudunk majd végleges számot mondani, amikor a postákról és a vidéki gyűjtőpontokról is megérkezik az összes leadott adomány" - fűzte hozzá.

Ebben az évben december elsejétől 22 napon keresztül várta a tartósélelmiszer, ruha, játék, könyv és egyéb felajánlásokat. Az egy hónap alatt gyűjtött adományok mennyisége mellett ebben az évben állították fel a legtöbb adománypontot, továbbá megdöntötték az egy napon és egy hétvégén összegyűlt adományok rekordját is.

 

A világ másik feléről is küldtek adományokat

Zsolnai Endre elmondta azt is, hogy a legtöbben idén is tartós élelmiszert ajánlottak fel a rászorulóknak, de sokan adományoztak játékot, könyvet, tisztító- és tisztálkodási szereket, ruhákat, de volt, aki fenyőfát vagy számítógépet ajánlott fel a leginkább rászorulóknak. Hozzátette: idén is érkeztek a világ számos távoli pontjáról ajándékok, az Egyesült Államokból és Tokióból is.

Az adományokat a Magyar Vöröskereszt munkatársai, önkéntesei és a Magyar Posta szállította és szállítja a két ünnep között is a mélyszegénységben élő családokhoz.

jótékonyságOrszágosadomány