Szombaton a magyar és külföldi artisták fellépése mellett mi magunk is kipróbálhatjuk a cirkuszi eszközöket, és bepillanthatunk a felkészülés folyamatába.
Artistabemutatókkal, különleges produkciókkal, állatsimogatóval és nyílt próbákkal is várja a közönséget a szombaton a cirkuszi világnap. Budapesten a Fővárosi Nagycirkusz, Debrecenben pedig a Magyar Nemzeti Cirkusz készül programokkal.
A Városligetben artista és bohóc növendékek bemutatójával, szerencsekerékkel és gyerekprogramokkal, de az Atlantic Flight - Nagy cirkuszi utazás című előadásban fellépő kutyákkal, papagájokkal és fókákkal, valamint trénereikkel is meg lehet ismerkedni szombaton - közölte a Fővárosi Nagycirkusz.
A Magyar Nemzeti Cirkusz Debrecenben extrém produkciókkal ünnepel: 20 méter magasan, a sátor felett kifeszített drótkötélen, biztosítás nélkül mutat be produkciókat a kolumbiai Gerling csoport, Super Silva Jr. brazil „pókember" a cirkuszi sátor tetején tűnik majd fel, ifjabb René Casselly pedig elefánthátról szaltózva fog kosárra dobni - írja a Magyar Nemzeti Cirkusz közleménye. A közönség a kulisszák mögé is bepillanthat Debrecenben, hiszen az artisták ezen a napon a produkciók mögött rejlő hosszú felkészülési folyamatból is ízelítőt adnak a nyilvános próbák során.
Aki szeretné, az a különböző cirkuszi eszközöket is kipróbálhatja, ifj. Richter József cirkuszigazgató pedig a lovon állásban nyújt segítséget a vállalkozó kedvűeknek. Ezen felül lehet zsiráfokat etetni, valamint a többi cirkuszi állattal barátkozni.
Európában 2007 óta szerveznek minden év április harmadik szombatján a cirkusz világát bemutató programokat. A korábban Európai Cirkusznapnak nevezett esemény híre gyorsan elterjedt a világban, így 2010-től hivatalosan cirkuszi világnapként ünneplik.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.