Az élő magyar hagyományok és az újjáéledő magyar szellemiség ünnepe hatodszor fogta össze a Kárpát-medence magyarjait.
Többéves szünet után Ópusztaszteren újra megrendezték a Magyarok Országos Gyűlését (MOGY). A találkozó az élő magyar hagyományok és az újjáéledő magyar szellemiség ünnepeként szolgál immár 2009 óta, hatóköre az egész Kárpát-medence területére kiterjed.
„A rendezvény célja, hogy egybegyűjtse a pártoskodás nélkül nemzetben gondolkodó magyar közösségeket, és elegendő erőt adjon a résztvevőknek a további tettek megvalósításához”
– hirdette a 2018-as, hatodik alkalommal megrendezett MOGY plakátja.
Az idén augusztus 17-től 19-ig megrendezett ünnep nagyszínpadi koncertekkel - többek közt a Ghymes és FankaDeli fellépésével - , a magyar szellemi hagyaték előadásaival, az ország legnagyobb kézműves vásárával, valamint egy ezer hagyományélőt felvonultató történelmi élőképpel és lovasbemutatóval zajlott sokezer látogató előtt.
Utóbbi élőképen, akárcsak a MOGY megszervezésében és lebonyolításában a magyar harcművészet, a Baranta képviselői játszották a főszerepet.
A 90-es évek óta formálódó Baranta amellett, hogy összegyűjti a sok évszázados magyar harci kultúra testmozgásait, egy sajátos nevelési és közösségformálási rendszer, amely a magyar szerves műveltség életfelfogásán és jelképrendszerén alapszik. Néptáncaink járása, a népdalaink éneklése, költőink, íróink ismerete, műveik idézése ugyanúgy része a Barantának, mint az emberpróbáló edzések és a látványos bemutatók.
A Baranta-mozgalomnak 105 közössége és mintegy 3000 tagja van a Kárpát-medencében, a magyarországiak mellett jelentős központjai vannak Erdélyben és Felvidéken is.
Ahogy minden korábbi MOGY-on, a hatalmas területű tábor sátrai, a történelmi élőkép épületei és a többi építmény is több ezer magyar ember önkéntes munkájával épült fel. Az építkezéshez és a lebonyolításhoz szükséges eszközöket – akárcsak a lebonyolításhoz szükséges szervezői munkát - szintén felajánlásokból biztosították a Kárpát-medence minden területéről jelentkező résztvevők. A közösségépítő kalákák hagyományát is újjáélesztő rendezvény ezúttal is ingyenes volt a látogatóknak.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.