Az 1,56 milliárd forint értékű beruházásban a létesítményben és a szomszédos Bosnyák téren is dolgoznak.
Budapesten összesen kilenc, a villamosok éjszakai és szerelőközpontjául szolgáló kocsiszínt és egy központi telepet üzemeltet a BKV. A zuglói komplexum fejlesztése már korábban is szóba került, mivel az 1899-ben átadott épületegyüttes kapcsolata a fővárosi villamoshálózathoz nem elég modern. Eddig a beálló járművek előfordult, hogy lassították a fontos közlekedési csomópontnak számító Bosnyák tér forgalmát, ezt orvosolja a most elinduló projekt.
Az uniós közbeszerzési adatok szerint a BKV Zrt. beruházásában most mintegy nettó 1,56 milliárd forintos fejlesztés indul el, melynek során a Colas Alterra Zrt. többek között
A munkálatok keretében 20 csoportkitérőt, 2 csoportátszelést, 920 méternyi vágányt, és közel 1700 méternyi vezetéket alakítanak ki. Emellett elvégzik még a kapcsolódó közműmunkálatokat is.
A Colas-csoport egyáltalán nem új szereplő a fővárosi villamosépítkezésekben: legutóbb az 1-es villamos Etele térig tartó meghosszabbításának átadásakor számoltunk be a Colas Alterra hasonló jellegű projektjéről.
Négy régi ház helyén többszintes, többfunkciós épület készül a Pest vármegyei város szívében. Az épületkomplexumban képtár, kereskedelmi és szolgáltató terek, valamint új lakások kapnak helyet.