2024.04.20, Szombat

170 munkahelyet teremt egy gyárberuházás a megye északnyugati határán

mti

2018.11.22. 18:10

Az csomagolóanyag-gyártó Flex Films üzemépítkezése mintegy 23 milliárd forintból valósul meg.

Hirdetés

23 milliárd forint értékű fejlesztés rajtolhat el az Észak-Magyarországi Rétságon – jelentette be szerdán közösen a befektető Flex Films és a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Az négy kontinensen is gyárakat üzemeltető vállalat zöldmezős beruházásban felépülő új üzemében flexibilis csomagolóanyag gyártással foglalkoznak majd, Európában elsőként és egyedüliként – derült ki a sajtóeseményen.

Az indiai cég jelentős regionális nemzetközi verseny után választotta a Nógrád megyei települést fejlesztése helyszínéül – mondta el Szijjártó Péter miniszter. Hozzátette: ennek elnyerésében jelentős szerepe volt az Invest India és a magyar beruházási ügynökség három évre szóló együttműködési megállapodásának. A kormány mintegy 2,8 milliárd forinttal támogatja a beruházást, melynek során 170 új munkahelyet teremtenek.

 

A Coca-Colának és a Pepsinek is Rétságról szállítanak csomagolóanyagot

A Flex Films az egyetlen olyan vállalat, amely mind a Coca Cola, mind pedig a Pepsi jelentős beszállítója, emellett olyan cégeknek is dolgoznak, mint a Ferrero Rocher, vagy a Nestlé. Ashok Kumar Chaturvedi, az Uflex Ltd. tulajdonosa a vállalatcsoportot képviselve elmondta:

a Flex Films Magyarországról látja majd el az európai és az amerikai piacot.

GazdaságüzemépítésüzemfejlesztésinnovációRétság