2024.10.14, Hétfő

„Nem akarják megkérdezni, én mért fekszem itt a földön?”

pestpilis.hu

2016.10.26. 17:42

Az idő hidegebbre fordultával minden évben eljön az az időszak, amikor reggelente riasztó számokkal szembesülünk: ekkor derül ki, hány ember fagyott halálra előző éjjel. A fagyhalál országosan legalább 30, de néha akár 50 emberéletet is követel egy-egy télen, ezek legnagyobb részét a fővárosban. A hajléktalanok látványa azonban annyira mindennapossá vált, hogy a médiában közölt számok hallatán is talán csak vállat vonunk, nem a mi problémánk.

Szerencsére nem így vannak ezzel a Fűtött utcában, a VIII. kerületi hajléktalanszállóban, melyet a Magyar Evangéliumi Testvérközösség tart fenn. A Dankó utcába merészkedve olyan világba csöppenhetünk, ami egész biztosan nem szerepel a fővárosi képeslapokon, pedig meglehetősen valóságos. Itt nyitotta meg kapuit 2003-ban az egyik legalacsonyabb elvárási küszöbbel rendelkező szálló. Minél több embert szeretnének beengedni, a feltétel mindössze egy fél évnél nem régebbi tüdőszűrési eredmény megléte, illetve ennek hiányában annak 3 napon belül történő megszerzése. A rovarfertőzéseket elkerülendő hetente megvizsgálják a bentlakók ruháját, bőrét és fejbőrét is. Bejöhetnek a párok (ez sok más intézményben nem megengedett) illetve még az ittas állapotban lévők is, bár odabenn a további alkoholfogyasztás tilos (a leadott italt megőrzik, kilépve visszaadják tulajdonosának).

 

Hogy senki ne fagyjon meg…

Az intézmény kettős kapuján belépve azonnal több érzékszervünket is megtámadja az elesett emberek minden, egy közös légtérben összetömörült nyomorúsága: a testek kipárolgása erős fertőtlenítő szaggal keveredik, s az ajtótól már mindössze néhány lépésre vékony matracokon fekszenek azok, akik nem tudtak vagy nem akartak bejutni az ágyakig. A televízió zaján kívül nincs nagy hangzavar, sokan inkább egy könyvbe, vagy a saját letargiájukba feledkezve hevernek. Ugyanakkor azonnal szembetűnik a tagadhatatlan tény: a lehetőségekhez képest itt bizony rend van, a szabályokhoz mindenki alkalmazkodni igyekszik, a szálló olajozottan működik.

„Filozófiánk, hogy lehetőleg senki ne fagyjon meg az utcán, egész évben biztonságot szeretnénk nyújtani a rászoruló embereknek” – mondja Györkei Erna, aki tíz éve dolgozik ügyeletesként a Fűtött utcában. „Aki nem akarja, annak ki se kell tennie innen a lábát, a reggeli takarítás alatt is csak a társalgóba kell kimenni. Egy papucsban átvészelheti a telet.” Ezzel együtt természetesen az itt dolgozó szociális munkások igyekeznek álláshoz, és előbb-utóbb egy emeltebb szintű lakhatáshoz segíteni ügyfeleiket. A szálló munkával rendelkező lakói – motiváció gyanánt – felköltözhetnek a galériára, ahol 8 szobát tartanak fenn, s itt a takarítás is külön történik.

A lakók átlagéletkora 50-60 év körül mozog, férfiak és nők vegyesen tartózkodnak bent, de külön részen alszanak. Van tisztálkodási lehetőség, melegítőkonyha, a már említett társalgó egy könyvtárral – ahol a krimik és a romantikus regények a legnépszerűbbek – de két számítógépen egy-egy órára még internetezhetnek is. Reggelit és vacsorát kapnak, heti egy alkalommal pedig ruhát is osztanak a rászorulóknak. Az intézményben orvosi segítség és egy lábadozó is van azoknak, akik nem utcaképesek. „Gyakori a pszichés gyengeség, és kisebb konfliktusok persze minden nap adódnak a lakók között, de tettlegességig csak nagyon ritkán fajul a helyzet” – magyarázza Györkei Erna.

 

Mindenkinek van története

Az emeleti rész a nők számára van fenntartva, külön vizesblokkal. A berendezés – csakúgy, mint odalent – puritán, az ágyakon és egy-két személyes tárgyon kívül nemigen találhatunk mást. Itt-ott néhány szebb napokat megélt plüssmackó. „Nem akarják megkérdezni, én mért fekszem itt a földön?” – emeli fel a hangját egy középkorú hölgy, aki aztán a választ is megadja: az ágyi poloskák miatt szívesebben tölti az időt a padlón. Amikor tud, kijár a szállóról.

Egyik szobatársa, Róza is mesél. Kiderül, Bécsben ismerte meg pakisztáni férjét, s még Lahorban is járt. Később elváltak, megbetegedett, a gyerekei nem segítik, így került ide. „A pakisztániak egyébként jobb emberek, mint mi. Támogatják egymást, nagyobb az összetartás” – emlékszik vissza Róza. Utána többen is felbátorodnak, van, aki kéri: jöjjünk vissza máskor is, még mesélne. De minél hamarabb, mert ki tudja, lehet, hogy ő már másnap meghal...

Nem sok figyelmet kapnak, pedig a hajléktalanok nem lustaság vagy dolgozni nem akarás miatt jutnak ebbe a helyzetbe. A legtöbben valamilyen tragikus esemény (például haláleset, válás, munkahely elvesztése stb.) hatására kerülnek bele egy lefelé vezető spirálba, melynek a végén már csak az utca marad. Ha szerencséjük van, akkor a Fűtött utca.

 

Antal Zsófia

Fókuszbanhajléktalanhajléktalanszállószociális támogatás