Az idő hidegebbre fordultával minden évben eljön az az időszak, amikor reggelente riasztó számokkal szembesülünk: ekkor derül ki, hány ember fagyott halálra előző éjjel. A fagyhalál országosan legalább 30, de néha akár 50 emberéletet is követel egy-egy télen, ezek legnagyobb részét a fővárosban. A hajléktalanok látványa azonban annyira mindennapossá vált, hogy a médiában közölt számok hallatán is talán csak vállat vonunk, nem a mi problémánk.
Szerencsére nem így vannak ezzel a Fűtött utcában, a VIII. kerületi hajléktalanszállóban, melyet a Magyar Evangéliumi Testvérközösség tart fenn. A Dankó utcába merészkedve olyan világba csöppenhetünk, ami egész biztosan nem szerepel a fővárosi képeslapokon, pedig meglehetősen valóságos. Itt nyitotta meg kapuit 2003-ban az egyik legalacsonyabb elvárási küszöbbel rendelkező szálló. Minél több embert szeretnének beengedni, a feltétel mindössze egy fél évnél nem régebbi tüdőszűrési eredmény megléte, illetve ennek hiányában annak 3 napon belül történő megszerzése. A rovarfertőzéseket elkerülendő hetente megvizsgálják a bentlakók ruháját, bőrét és fejbőrét is. Bejöhetnek a párok (ez sok más intézményben nem megengedett) illetve még az ittas állapotban lévők is, bár odabenn a további alkoholfogyasztás tilos (a leadott italt megőrzik, kilépve visszaadják tulajdonosának).
Az intézmény kettős kapuján belépve azonnal több érzékszervünket is megtámadja az elesett emberek minden, egy közös légtérben összetömörült nyomorúsága: a testek kipárolgása erős fertőtlenítő szaggal keveredik, s az ajtótól már mindössze néhány lépésre vékony matracokon fekszenek azok, akik nem tudtak vagy nem akartak bejutni az ágyakig. A televízió zaján kívül nincs nagy hangzavar, sokan inkább egy könyvbe, vagy a saját letargiájukba feledkezve hevernek. Ugyanakkor azonnal szembetűnik a tagadhatatlan tény: a lehetőségekhez képest itt bizony rend van, a szabályokhoz mindenki alkalmazkodni igyekszik, a szálló olajozottan működik.
„Filozófiánk, hogy lehetőleg senki ne fagyjon meg az utcán, egész évben biztonságot szeretnénk nyújtani a rászoruló embereknek” – mondja Györkei Erna, aki tíz éve dolgozik ügyeletesként a Fűtött utcában. „Aki nem akarja, annak ki se kell tennie innen a lábát, a reggeli takarítás alatt is csak a társalgóba kell kimenni. Egy papucsban átvészelheti a telet.” Ezzel együtt természetesen az itt dolgozó szociális munkások igyekeznek álláshoz, és előbb-utóbb egy emeltebb szintű lakhatáshoz segíteni ügyfeleiket. A szálló munkával rendelkező lakói – motiváció gyanánt – felköltözhetnek a galériára, ahol 8 szobát tartanak fenn, s itt a takarítás is külön történik.
A lakók átlagéletkora 50-60 év körül mozog, férfiak és nők vegyesen tartózkodnak bent, de külön részen alszanak. Van tisztálkodási lehetőség, melegítőkonyha, a már említett társalgó egy könyvtárral – ahol a krimik és a romantikus regények a legnépszerűbbek – de két számítógépen egy-egy órára még internetezhetnek is. Reggelit és vacsorát kapnak, heti egy alkalommal pedig ruhát is osztanak a rászorulóknak. Az intézményben orvosi segítség és egy lábadozó is van azoknak, akik nem utcaképesek. „Gyakori a pszichés gyengeség, és kisebb konfliktusok persze minden nap adódnak a lakók között, de tettlegességig csak nagyon ritkán fajul a helyzet” – magyarázza Györkei Erna.
Az emeleti rész a nők számára van fenntartva, külön vizesblokkal. A berendezés – csakúgy, mint odalent – puritán, az ágyakon és egy-két személyes tárgyon kívül nemigen találhatunk mást. Itt-ott néhány szebb napokat megélt plüssmackó. „Nem akarják megkérdezni, én mért fekszem itt a földön?” – emeli fel a hangját egy középkorú hölgy, aki aztán a választ is megadja: az ágyi poloskák miatt szívesebben tölti az időt a padlón. Amikor tud, kijár a szállóról.
Egyik szobatársa, Róza is mesél. Kiderül, Bécsben ismerte meg pakisztáni férjét, s még Lahorban is járt. Később elváltak, megbetegedett, a gyerekei nem segítik, így került ide. „A pakisztániak egyébként jobb emberek, mint mi. Támogatják egymást, nagyobb az összetartás” – emlékszik vissza Róza. Utána többen is felbátorodnak, van, aki kéri: jöjjünk vissza máskor is, még mesélne. De minél hamarabb, mert ki tudja, lehet, hogy ő már másnap meghal...
Nem sok figyelmet kapnak, pedig a hajléktalanok nem lustaság vagy dolgozni nem akarás miatt jutnak ebbe a helyzetbe. A legtöbben valamilyen tragikus esemény (például haláleset, válás, munkahely elvesztése stb.) hatására kerülnek bele egy lefelé vezető spirálba, melynek a végén már csak az utca marad. Ha szerencséjük van, akkor a Fűtött utca.
Antal Zsófia