2024.10.05, Szombat

Újra szólhat a nagykőrösi templom harangja

nagykoros.hu

2016.10.27. 15:32

A város, az egyház és a helyiek egyaránt beszálltak a beruházáshoz szükséges forrás előteremtésébe.

Nagykőrös képviselő testülete egyhangúlag elfogadta azt a határozati javaslatot, mely szerint a Szent László plébániatemplom beruházására kétmillió forintos támogatást biztosítanak – adta hírül a nagykoros.hu.

Az utóbbi időben azért némult el a templom, mert a harangszék statikailag életveszélyessé vált, állapota az egész torony bedöntésével fenyegetett. „Az ökumené híve vagyok, de meglehetősen sajátos dolog, hogy délben a református templom harangja szerint indul a tevékenységünk” – érzékeltette a helyzetet Hernádi László plébános. Hozzátette, 10 millió forintért pár évvel ezelőtt egyszer már megcsináltatták a harangszéket, de a beruházás nem sikerült. Hiába keresik azonban a kivitelező céget, mert idő közben tönkrement.

A mostani beruházás összesen 13 millió forintba kerül majd. A város támogatása mellett pályázatból, püspöki támogatással és a hívek adakozásából gyűlik össze a pénz.

HelyiNagykőrös