A rendőrség azonnal értesül, ha körözött autó érkezik a városba, a közterület fenntartók pedig megelőzésre használják majd a rendszert.
Harminc kamera már működik, további harmincat most szerelnek fel Dunakesziben, ahol összesen 100 kamera lesz 2019-ig. A város gazdasági tervében az is szerepel, a közbiztonságot megerősítendő új körzeti megbízotti iroda is létesül az egyik hipermarketben.
A dunakeszipost. hu cikkéből kiderül, a kamerák jogi okok miatt egyelőre csak tesztüzemben vannak. „Rendeletet kell ugyanis alkotni arról, hogy hol és hogyan működnek a kamerák” – nyilatkozta Erdész Zoltán alpolgármester.
A vezető elmondta, az eddig telepített kamerák főleg Dunakeszi útjait figyelik, és minden autó rendszámát rögzítik. Ezáltal többek közt a rendőrség azonnal megtudja, ha körözött vagy gyanús rendszámú autó érkezik a városba. Emellett képi bizonyítékkal szolgálnak a nyomozásokhoz.
A rendszert a városházára telepítik, ahol a közterület-felügyelők figyelik majd a monitorokat. „A közterületen a megelőzésre akarjuk tenni a hangsúlyt” – mondta Erdész Zoltán. „Azokat az eseteket szeretnénk látni, amivel valaki a közterület rendjét zavarja, például illegális szemétlerakást.”
Különleges műszaki megoldásokkal helyreállították a veszélyes partcsúszást a Tiszánál – számolt be a munkálatok lezárásáról az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az 1,7 milliárd forintos beruházással Tiszavárkony és a közeli falvak árvízi biztonsága javult.