2024.03.29, Péntek

Szelfi pontokat hoznak létre Szentendrén

szentendre.hu

2017.02.27. 09:53

Egy pályázat keretében három műalkotás kerül majd ki a város különböző pontjaira, s a kiírók reményei szerint fényképezésre ösztönzik majd az arra járókat.

Hirdetés

Széles közönséget megszólító művészeti alkotások elkészítésére hirdetett pályázatot a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft., a város önkormányzatának támogatásával. Az „Üzenj a mosolyoddal!” elnevezésű pályázat keretében ideiglenes jelleggel megvalósítandó, Public Art és Land Art műfajú alkotások létrehozásának elsődleges célja, hogy elősegítse Szentendre látogatottságának növelését, valamint hozzájáruljon a város népszerűsítéséhez. Az alkotóknak műveikkel elsősorban arra kell törekedniük, hogy az arra járókat fényképezkedésre és képeik megosztására ösztönözzék.

Egy Land Art pályamű lesz közvetlenül a Duna-parton, a Duna-korzó vonalában, emellett egy-egy Public Art alkotás kerül a Duna-korzó területére, valamint a Fő tér környékére. A megvalósuló alkotások május közepétől október elejéig lesznek a helyükön, utána elbontják őket. A pályázat során kiosztható összeg a Land Art projekt esetében bruttó 100.000 forint, a Public Art projektek esetében pedig 1,9 millió forint.

A pályaművek beérkezési határideje március 31., ezután szakmai kuratórium bírálja el őket, legkésőbb április 10-ig.

SzentendreHelyipályázatMűvészet