Két játszó-, valamint fitneszparkkal, rendezvénytérrel és kutyaügyességi pályával jön létre a Mészkő utcai park.
Egy 25 ezer négyzetméteres, több elemből álló közösségi tér kialakítását kezdték el Budapest III. kerületének Aranyhegy városrészében - adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A terület rendezését az óbudai önkormányzat kezdeményezte közösségi tervezést követően. A családi házas övezetben mindezidáig hiányoztak a közösségi élet szervezéséhez, a szabadidő színvonalas eltöltéséhez szükséges parkok, illetve játszóterek.
A Mészkő utcai park két játszó-, valamint fitneszparkot, rendezvényteret és kutyaügyességi pályát is magában foglal majd. Varga Mihály tárcavezető, a főváros II. és III. kerületének országgyűlési képviselője a helyszín bejárásakor elmondta, a beruházás a kormány 380 millió forintos támogatásának köszönhetően valósul meg.
A parkot a jelenleg üresen álló önkormányzati telken alakítják ki, a tervek a környéken élők kéréseit is magában foglalják. A munkálatok várhatóan szeptember végéig tartanak.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.