2024.10.13, Vasárnap

Közösségi házat épített Érdnek a Spar

MTI, erdmost.hu, magyarepitok.hu

2017.09.08. 11:57

A 373 négyzetméteres épületben könyvtár, színpad és belső kert is helyet kapott.

Új közösségi- és rendezvényházat adtak át Érd-Parkvárosban csütörtökön. T. Mészáros András polgármester (Fidesz-KDNP) az átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a 228 millió forintos beruházást a Spar Magyarország finanszírozta. Az Aszfaltozó utca és a Gépész utca sarkán felépült intézményt Érd városa kedvezményesen, tíz éven keresztül havi bruttó 510 ezer forintért bérli, azután pedig egymillió forint plusz áfáért fogja megvásárolni. Ez azt jelenti, hogy a város mindössze 60 millió forintért juthat hozzá a közösségi házhoz.

erdmost.hu

A közösségi házat 737 négyzetméteres telken, 10 hónap alatt építette fel a kiskőrösi székhelyű L&B Energetikai, Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Az egyemeletes épület alapterülete 373 négyzetméter, s a Csuka Zoltán Városi Könyvtár fiókkönyvtárat nyitott benne, az olvasótermében egy színpad is helyett kapott.

Tartozik még a közösségi házhoz egy 50 négyzetméteres belső kert, valamint biciklitároló. A fűtést kondenzációs gázkazánnal, a hűtést négy darab VRV beltéri egységgel oldották meg. A ház egészében wifi működik, a biztonságról riasztó- és tűzjelző-rendszer gondoskodik. Az udvarszint alatt egy csapadékvíz-szikkasztót is kialakítottak.

erdmost.hu

Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a cég számára - amely egy osztrák családi vállalkozás - mindig fontosak voltak a családi értékek, a családokat és a közösségeket mindig igyekeztek támogatni.

ÉrdHelyiépítőipari cégekművelődési házak