A komplexumban 1140 négyzetméteres központi küzdőtéren mérhetik össze tudásukat a sportolók.
Jó ütemezéssel, a határidőre elkészült a Horváth Építőmester Zrt. és a Lecpes Kft. közös munkájával kialakított monori sportközpont. Az 1,4 milliárd forintos projekt során a település központjában épült fel a létesítmény, melyet pénteken gálaünnepséggel, szombaton pedig nyilvános koncertekkel adtak át a nagyközönségnek.
Az új sportcentrum központi játéktere 1140 négyzetméter, melyet egy 984 fős lelátó vesz körül. Emellett elkészült
A csarnok többek között minden tekintetben alkalmas rangos birkózó események megrendezésére is, így feltett szándék, hogy novemberben itt rendezzék meg az Extra Liga döntőjét – fejtette ki az átadón Komáromi Tibor, a Magyar Birkózó Szövetség szakmai alelnöke. A sportközpontban kulturális rendezvényeket és más szabadidős programokat is rendeznek majd.