2024.03.28, Csütörtök

Új épületszárnnyal bűvül a II. kerületi ferences gimnázium

pestpilis.hu

2018.04.05. 14:21

Mintegy kétmilliárd forint jut a Szent Angéláról elnevezett oktatási intézmény bővítésére: többek között a könyvtár is modern köntösbe öltözik.

Hirdetés

Természettudományos tömbbel bővítik ki a főváros II. kerületében található Szent Angéla Ferences Gimnáziumot. Az egyben általános iskolául is szolgáló létesítményben mintegy 2 milliárd forintnyi állami forrásból végezek el több jelentős fejlesztést – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtótájékoztatójából. Többek között

  • új, természettudományos szárnyat adnak át,
  • szintén új közösségi teret kap az iskola, mely nagyobb rendezvények megtartására is alkalmas lesz,
  • és megújul a könyvtár is.

 

Folyamatosan fejlesztik a gimnáziumot

A beruházást bejelentő eseményen elhangzott: a most elinduló fejlesztések egy több éve tartó folyamat részeként valósulnak meg. Korábban 170 millió forintos uniós forrásból napelemes rendszert telepítettek, illetve kicserélték az összes nyílászárót, valamint sor került a külső hőszigetelés elkészítésére is.

Az ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta: a közeli Szabó Lőrinc Iskola is tornatermet kap, miután a kormány megvette az oktatási intézmény mellett fekvő, a beruházáshoz szükséges telket.

iskolafelújításHelyiBudapestúj iskolaépületII. kerület