Több mint 6 milliárd forintos forrásból újítják meg a fővárosi járóbeteg-szakellátást.
A projektekhez kapcsolódó kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg. A határozat melléklete szerint a fejlesztések három intézményt érintenek:
A fejlesztéseket kisebb részben önkormányzati, nagyobb részben az Egészséges Budapest Program keretéből valósítják meg. A projektekre az Egészséges Budapest Program költségvetésében az idén több mint 1,8 milliárd, jövőre mintegy 3,1 milliárd, 2019-ben pedig csaknem 734 millió forintot fordítanak.
Térdig érő víz az utcákon, elöntött kertek, házak, pincék, aluljárók, beszakadó utak. A településen belüli elöntések, a villámárvizek egyre gyakrabban állítják Magyarországon is kihívás elé a várostervezőket, az építőipart és a lakosságot is. Hogyan válhat a nagyobb mennyiségű csapadékvíz veszélyforrásból megújuló erőforrássá?