2024.03.28, Csütörtök

Minden eddiginél többen buliztak Vác négynapos fesztiválján

MTI

2018.07.10. 10:39

A VéNégyen a Tankcsapda vonzotta a legtöbb embert, de a színházi programok is nagy sikert arattak.

Hirdetés

Látogatói rekordot döntött a 6. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó: a programjaira több mint tízezren látogattak el július 5. és 8. között.

A visegrádi országok közreműködésével zajló, négynapos könnyűzenei és színházi eseményen felléptek Csehország, Lengyelország és Szlovákia legizgalmasabb fiatal együttesei, valamint a népszerű magyar zenekarok, és a környező országok színházi társulatai is bemutatták sikerdarabjaikat - írták a szervezők hétfői közleményükben.

A tavalyi évhez hasonlóan a V4 országokon kívül Ukrajnát is bevonták a színházi együttműködésbe, így az ukrán Voszkreszinnia Színház minden este látványos utcaszínházi előadással vett részt a fesztiválon. A rendezvénysorozat helyet adott egy két héten át tartó színházi workshopnak is, amelyen négy ország színészei vettek részt; a leginkább mozgáson alapuló produkció Peter Handke Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című drámája alapján készült.

A szervezők beszámolója szerint nagy sikert arattak az utcaszínházi előadások és a rengeteg zenerajongót vonzó koncertek is: legtöbben a Tankcsapda koncertjére látogattak el, de megtelt a színpad előtti füves tér a Punnany Massif, a Vad Fruttik, a Quimby és a Kiscsillag koncertjén is.

VácHelyifesztivál