2019.08.25, Vasárnap

Hirdetés

A belső terek restaurálásával folytatódik a Pénzügyminisztérium felújítása
Látványterv: Pénzügyminisztérium

A belső terek restaurálásával folytatódik a Pénzügyminisztérium felújítása

magyarepitok.hu

2019.02.19. 12:41

A tavaly elkezdődött fejlesztés után a mostani szakaszban többek közt újragyártják a belső faajtókat és a táblás parkettát, ólmozott üvegablakokat készítenek, valamint díszítőfestést is kap az épület.

Hirdetés

Megkezdődhet a Pénzügyminisztérium rekonstrukciójának II. üteme, melynek kivitelezését – az első ütemhez hasonlóan – a West Hungária Bau Kft. és a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. közösen végzi majd 7,2 milliárd forintból - derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. A projektnek ez a szakasza a belső terek és a homlokzat műemlékvédelmi szempontból történő helyreállítását foglalja magában.

A PM-TÉR6 Nonprofit Kft. beruházása a Szentháromság tér 6. szám alatti, egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épülettömbjének rehabilitációját jelenti, melynek homlokzati tervei már korábban elkészültek. A rekonstrukcióval érintett belső terek az épület egy jól körülhatárolt, főleg a Szentháromság tér felé eső „A” épület, valamint „B” épületrész tér felé eső helyiségcsoportjaira korlátozódnak.


Korábbi fotók alapján újulnak meg a lámpák

A belső terek rekonstrukciója az alábbi munkálatokat foglalja magában:

  • közel 300 m2 fa falburkolat készítése vagy restaurálása,
  • belső faajtók újragyártása vagy restaurálása,
  • 1010 m2 táblás parketta újragyártása,
  • 870 m2 gipsz-álmennyezet és gipszstukkó rekonstrukciós munkái,
  • 160 m2 ólmozott üvegablak tábla gyártása,
  • 1570 m2 díszítőfestés.

A belső terekben ezen kívül 275 m2-nyi falikárpitot készítenek majd el, valamint összesen 93 darab, 11 különböző típusú világítótestet gyártanak újra korábbi fotók alapján.

A külső épületrészeknél több keményfakaput és bejárati kovácsoltvaskaput újragyártanak és 1-1 kaput restaurálnak. Ezen felül 860 darab, 61 különféle formai kialakítású épületkerámia díszítőelem újragyártása. A külső épületrészeken több mint 1000 m3-nyi kőelemet is elhelyeznek majd.

Az épület komplett befejezéséhez szükséges további munkák egy következő ütem részét képezik.

HelyiWest Hungária Bau Kft.Budai VárműemlékfelújításVárnegyedPM-TER6 Nonprofit Kft.Garage Ingatlanfejlesztő Kft.