2024.03.28, Csütörtök

Budai Vár

Budavár lovagkori falai is megújulhatnak

2023.09.19

Helyi

Buda várának középkori arculatát leginkább a gyilokjáróval is ellátott, szélesen forduló nagy rondella és annak keleti kapuját adó, négyzetes alaprajzú Zsigmond-torony hordozza. A rondellán már dolgoznak, most pedig a várfalak felújítása régóta várt felújítására is nyílhat lehetőség.

Látványos videón a József főhercegi palota rekonstrukciója

2022.09.08

Helyi

Az ütemtervnek megfelelően halad előre az építkezés, a Magyar Építő Zrt. jelenleg már a második szint munkáit végzi.

Sokszínű programkínálat várja az érdeklődőket a Budavári Palotanegyedben az ünnepi hosszú hétvégén

2022.03.09

Helyi

A látogatók többek között ingyenes hagyományőrző és családi programokon, különleges kiállításokon, valamint irodalmi előadásokon vehetnek részt a Várkert Bazárban, a Főőrségben, a Csikós udvaron, valamint a Budavári Palotában - olvasható a Várkapitányság Nonprofit Zrt. közleményében.

A budai várnegyed egy újabb ékkövét rekonstruálják

2021.07.22

Helyi

Az épület külseje hűen követi majd a Korb-Giergl páros terveit, belsőépítészeti szempontból viszont modern megoldásokat alkalmaznak majd a kivitelezők.

Ismét századfordulós pompájában tündököl a Budavári Palota épületrésze

2021.05.10

Helyi

A rekonstrukció során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát.

Így kapja vissza egykori kincseit a Budai Várnegyed 115 éves épülete

2020.10.14

Helyi

A Pénzügyminisztérium befalazott kapui, tagolt tetőszerkezete és az impozáns rizalit is újjászületik a PM-TÉR6 Nonprofit Kft. által koordinált munkálatok során.

Újjászületett a Lovarda és a Főőrség a Budai Várban

2020.02.21

Helyi

A munkálatokat a Nemzeti Hauszmann Program keretében, a Várkapitányság NZrt. megrendelésére a West Hungária Bau Kft. és a Laki Épületszobrász Zrt. kivitelezte.

Újabb nagyszabású fejlesztés indul el a Budai Várban

2020.02.07

Helyi

A fejlesztés keretében helyreállítják az érintett épületszárny homlokzatát, valamint új fogadóteret és kiállítóteret is kialakítanak.

Újabb szobor került a helyére a Budai Várnegyedben

2019.08.16

Helyi

A várnegyedben a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a LAKI Épületszobrász Zrt. kivitelezésében két beruházás is zajlik.

Rég elveszett szobrokat nyert vissza a Budai Vár

2019.05.13

Helyi

A WHB és a LAKI a korhű építkezéshez híven olyan anyagokat használ az újjáépítéshez, melyeket hajdanán is alkalmaztak.

A belső terek restaurálásával folytatódik a Pénzügyminisztérium felújítása

2019.02.19

Helyi

A tavaly elkezdődött fejlesztés után a mostani szakaszban többek közt újragyártják a belső faajtókat és a táblás parkettát, ólmozott üvegablakokat készítenek, valamint díszítőfestést is kap az épület.

Elkezdődik a Budai Várnegyed fejlesztése

2019.02.14

Helyi

A Várnegyedben az elkövetkező három évben zajló munkálatokra 36 milliárd forintnyi forrás nyílik meg.

Ilyen lesz a régi-új Pénzügyminisztérium főhomlokzata a Budai Várban

2019.01.04

Helyi

A látványos projekt tervezési feladatainál az építészeti örökség és a modern funkciók közötti egyensúly megtalálása a kulcs.

Megújult egy újabb épület a Várnegyedben: átadták az Óvárosházát

2018.09.24

A Magyar Építő munkájával felújított épület 800 éves múltra tekinthet vissza a budai várban.

Kendert fonni és szőnyeget szőni is tanulhatunk az idei Mesterségek Ünnepén

2018.07.15

Ezer magyar és ázsiai kézműves mutatja be tudását és portékáját a budai Várban, a négynapos programot koncertek is színesítik.

Különleges régészeti leletanyag került elő a József főhercegi palota újjáépítése során

2022.10.14

Helyi

A Magyar Építő Zrt. munkájával újjáépülő egykori József főhercegi palotában több különleges lelet is előkerült a régészeti feltárások során.

Első jelentős szakaszához érkezett a József főhercegi palota újjáépítése

2022.04.17

Helyi

A Magyar Építő Zrt. kivitelezésében megkezdődött a palota második ütemének kivitelezése.

Újjászületett a Szent István-terem a Budavári Palotában

2021.08.22

Helyi

A kiállításon Budapesten először tekinthető meg Szent István 1635-ben Rómában készült nagy hermája, melyet a zágrábi egyházmegye székesegyházában őriznek.

Megkezdődött Görgei Artúr lovasszobra és a Fehérvári rondella rekonstrukciója

2021.06.18

Helyi

A leromlott állapotú szobor megszépítésére azért nyílik lehetőség, mert a Nemzeti Hauszmann program keretében a Várkapitányság elkezdi a Fehérvári rondella felújítását.

Visszaépítik a Levéltár tornyát: a Budai Várnegyed újabb történelmi épületét állítják helyre

2020.12.30

Helyi

Az új épületrészben a Magyar Nemzeti Levéltár látogatóközpontja és információs pontja kap majd helyet.

Megújul a Budai Vár oldalában futó Ellyps sétányt

2020.05.14

Helyi

A jelenlegi felújítást hamarosan követi a déli rész rendbetétele is.

Az épülettől tanulva élesztik újjá a várbeli Pénzügyminisztériumot

2020.02.17

Helyi

A történelmi épületek helyreállítását sok esetben nehezíti, hogy az eredeti tervdokumentáció hiányos, ezért a tervezéshez szükséges információk egy része csak a feltáró bontások nyomán válik elérhetővé. A kivitelezéssel párhuzamosan folyó tervezés nehézségeiről és érdekességeiről beszélgettünk Borbély Pállal, a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium egykori épületének rehabilitációját koordináló PM-TÉR6 Nonprofit Kft. vezérigazgatójával.

Történelmi motívumokkal díszítették a Budai Várnegyed új műtárgyát

2019.08.18

Helyi

A várnegyedben a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a LAKI Épületszobrász Zrt. kivitelezésében két beruházás is zajlik.

Újabb hajdani épületrészt rekonstruálnak a Budai Várnegyedben

2019.07.25

Helyi

Az ötszintes épület egy újabb teremmel bővül, ami kortárs kiállítótérként fog működni.

1200 éves örmény zsoltárkönyvet hoztak a Várba

2019.03.26

Ajánló

Az első négy teljes örmény Bibliakiadás, valamint számos családi ereklye és az erdélyi örmények vallásgyakorlatához kötődő tárgyak is láthatók az Országos Széchényi Könyvtár kiállításán.

Újabb részletek derültek ki a Budai Várnegyed felújításáról

2019.02.19

Helyi

Több korábban lerombolt épületet is újjáépítenek a Hauszmann Alajos program keretében.

Így halad az M3-as mogyoródi csomópontjának építése

2019.01.24

Helyi

A HE-DO, a Penta és a KM Építő kivitelezésében elindulnak a felüljáró építéséhez kapcsolódó munkák ideiglenes forgalomkorlátozás mellett.

Másfél év alatt elkészül a Lánchíd és a Váralagút felújítása is

2018.09.27

A két projekt 7 milliárd forintos állami támogatásnak köszönhetően indulhat el együtt.

Újra megnyitott a középkori zsidó imaház a várban

2018.09.08

Az 1686-ban elpusztult épületet a 60-as években tárták fel, most a szemközti házban nyitottak vallási intézményt.

Körhintát visznek a Várba Pünkösdre

2018.05.14

Hagyományőrző szokásokkal és gasztronómiai fogásokkal elevenítik fel az idei pünkösdi hétvégét.