2,5 kilométernyi új pálya kialakításával kapcsolják az autópályához a fővárosi agglomeráció külső részén fekvő települést.
Miután tavaly ősszel megírtuk, hogy a Bécset Budapesttel összekötő M1-es autópálya új kapcsolatot kap a Zsámbéki-medence településeihez, nemrég újabb hír érkezett a fejlesztésről. A közbeszerzési adatok szerint a Pátynál kiépülő, 2,5 kilométernyi új útszakasz tervezési munkálataiban a Via Futura Kft. vállal meghatározó szerepet egy körülbelül 43,7 millió forintos keretből.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásával egyrészt Páty folyamatosan fejlődő új ipari parkja kap majd új kapcsolatot a nemzetközi úthálózathoz, másrészről pedig a környékbeli települések lakói is gyorsabban eljuthatnak majd Budapestre, Biatorbágy és Budakeszi útjait elkerülve.
A beruházás két alprojektben valósul meg, melyekhez most többek között
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.