Föld Fesztivállal, tavaszi sokadalommal és gorillanappal is várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert péntektől vasárnapig.
Idén húsvét hétfőre esett a Föld napja, ezért az Állatkert néhány nappal eltolva, péntektől vasárnapig rendezi meg a világnaphoz kapcsolódó Föld Fesztivál névre keresztelt hagyományos, háromnapos programját.
Idén fűszerszimatolással, méhészeti bemutatóval, a hulladékhasznosításhoz kapcsolódó kreatív kézműveskedéssel és játékos feladatok sokaságával készül az intézmény. A látogatók az állatkert állatmentő munkájával és a természetvédelmi őrök tevékenységével is megismerkedhetnek.
A szokásos programokon felül talajtani kísérletekkel, rovaros játékokkal, vasárnap pedig a vízi élővilággal foglalkozó interaktív mozgó laboratóriummal is várják a családokat.
Idén két külön program is kapcsolódik a fesztiválhoz. Szombaton az emberszabású majmokat bemutató állatházban és környékén külön gorillanapot is tartanak, amelyen az állatokat bemutató előadás mellett szó lesz a fajt érintő veszélyekről és arról is, mit lehet tenni a megmentésük érdekében.
A gorillanap egyik kiemelkedő eseménye lesz az állatkerti gorillacsapat két legidősebb tagja, Liesel és Golo köszöntése is. Kettejüknek három kölyke született és cseperedett fel, és mivel most ünneplik közös életük harmincadik évfordulóját, a gondozók ünnepséget rendeznek számukra.
A másik tematikus programra a Holnemvolt Várban kerül sor, ahol tavaszi sokadalommal várják elsősorban a kisgyermekes családokat. Ezen a helyszínen többek közt bábszínházzal, papírszínházzal és táncházzal készülnek, a mesterségbemutatók és a háziállatsimogató mellett.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.