Bezárják a budapesti játszótereket a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester online sajtótájékoztatóján.
A fővárosi operatív törzs ülése után Karácsony Gergely a Facebook-oldalán élőben közvetített videóban elmondta: az összes - zárható - fővárosi játszóteret lezárják, mert az ottani játékok lehetőséget biztosítanak a vírus terjedésére. Kérte, hogy a gyerekeket ne vigyék a játszóterekre.
A főpolgármester közölte azt is: a kerületekkel közös álláspontot képviselve a parkolást nem teszik ingyenessé, mert az rossz döntés lenne a járvánnyal szembeni védekezés szempontjából. Hiába van ugyanis kevesebb autó az utakon, a parkolóhelyeken ugyanannyi van, vagy akár több is a szokottnál - magyarázta Karácsony Gergely, hozzátéve: a lépéssel valódi káosz teremtődne, nem lenne lehetőség arra, hogy a közterületeket csak rövidebb ideig használják parkolásra, és ezzel nehezítenék az egészségi szolgáltatókat, valamint a közrendet fenntartók munkáját. Ugyanakkor mérlegelik, hogy az egészségügyben vagy más, most különösen fontos közérdeket szolgáló dolgozóknak ingyenes parkolást biztosítsanak.
Szólt arról is, hogy a buszokon és a trolikon - a sofőrök védelme érdekében - megszüntették az elsőajtós felszállást, és kordont is húztak, hogy a járművezetőket elválasszák az utasoktól. Keddtől online regisztrációval könnyítik, és havi száz forintra csökkentették a MOL Bubi közbringarendszer használatát. Csütörtök hajnaltól - mivel jelentős mértékben csökkent a tömegközlekedést használók aránya - a fővárosi közösségi közlekedés járatai átállnak a nyári iskolaszüneti menetrendre.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.