A SWIETELSKY a Ferenciek terén és az Arany János utcában is jól halad a fővárosi M3-as metró állomásainak felújításával.
Ellentétben az autóforgalommal, amely csak lassabban kezd teljes mértékben visszatérni a felszínen Budapestre, a föld alatt az M3-as metró rekonstrukciós munkái korábban sem lassultak le és most is jó tempóban haladnak.
A munka a déli és a középső szakaszon párhuzamosan zajlik: miközben a Nagyvárad tértől a déli végállomásig tartó szakaszon idén ér majd véget a Strabag kivitelezésében, a Nagyvárad tér és a Lehel tér közötti középső szakaszon már márciusban elkezdte a SWIETELSKY. A cég a Ferenciek tere és az Arany János utcai megállókat is átvette a BKV Zrt.-től és folyamatosan zajlanak a munkálatok.
A Ferenciek terén egy mozgólépcsőt már teljes mértékben elbontottak, egyet félig, egyet pedig a munkavállalók közlekedésére használnak. A kibontott mozgólépcsőelemeket egyrész a gépházból a peron szintjére emelik, majd pedig elszállítják a Kőér utcai remízbe a síneken, ahol könnyebben elérhető a felszín.
Az elektromos és gépészeti munkák zajlanak, ugyanúgy, mint a kábelazonosítás bonyolult folyamata (erről itt olvashatják cikkünket) és az ideiglenes energiaellátás kiépítése is. Mivel vannak elemek, melyeket az aluljárón és a lépcsőn keresztül visznek ki, ezeket a területek védelemmel látják el.
A peronon megkezdődött az álmennyezet, illetve a kő falburkolat és annak rögzítőelemeinek bontása, külön figyelemmel a kőlapok megfelelő tárolására.
Az Arany János utcában is folytatódik a mozgólépcsők bontása, itt már elszállították a főhajtómű elemeit is (köztük a 7,5 tonnás főtengelyt). A mozgólépcsők elbontásánál ezen az állomáson különös figyelmet fordítanak a szerkezetfelmérésre, hogy később majd a ferde felvonó beépítéséhez szükséges átépítéseket jól meg tudják oldani.
Itt szintén különösen figyetek arra, hogy az utastérben a mészkő falburkolatot a lehető legkevesebb por képződése mellett bontsák el, illetve az álmennyezet leszerelésébe is belefogtak. A kábelazonosítás is zajlik, illetve az állomás ivóvízhálózatát úgyszint elbontják: erre készülve ideiglenes kiváltó hálózatot alakítanak ki.







































Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.