2020.09.23, Szerda

Hirdetés

Akadálymentessé vált a közlekedés a budapesti Berlini utcában
Fotók: Nagy Mihály / magyarepitok.hu

Akadálymentessé vált a közlekedés a budapesti Berlini utcában

magyarepitok.hu

2020.06.18. 08:00

A Penta Kft. kivitelezésében megvalósuló beruházás a kerékpárosok biztonságos közlekedését is szolgálja.

Hirdetés

Befejeződött a Berlini út, valamint a Szent László utca IV. kerületi szakaszának felújítása. A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. beruházásában mintegy 825 millió forintból megvalósuló projekt a Penta Általános Építőipari Kft. kivitelezésében valósult meg.

A képre kattintva galéria nyílik!

A felújítás során a Kámfor utcai vasúti átjáró és az ipari vágány között teljes szerkezetében átépült az útpálya 4800 négyzetméteren. Továbbá az ipari vágány és a Tél utca közötti szegélycsere mellett két rétegben megújult az aszfaltburkolat 3900 négyzetméternyi felületen.

Átépültek a vízvezetékek az utcában, melyből a DN 400 mm méretű vízvezeték cseréjét társberuházásként a Fővárosi Vízművek Zrt. saját finanszírozásában végzett el, a lakosságot ellátó vízvezeték felújítása pedig az útfelújítás keretében történt meg.

 

Új út várja a kerékpárosokat is

Szintén megújult a járda és kerékpárút a teljes szakaszon, mely 4600 négyzetméter öntött aszfalt burkolat elkészítését jelentette új szegélyek és betonalap építésével.

A gyalogosok közlekedését pedig kettő új gyalogátkelőhely létesítése segíti.

Mind a gyalogosok, mind a kerékpárosok biztonságosabb közlekedése érdekében a beruházásban a közvilágítási hálózat is fejlesztésre került, továbbá felújították az autóbusz megállóhelyek utasváróit is és akadálymentes szegély kialakításával segítették a közlekedést.

A beruházás a nagy forgalmat lebonyolító útpálya megújításán túl a kerékpárosok közlekedésének biztonságát is szolgálja, hiszen a két kerületet összekötő egyik fő közlekedési útvonalat szinte teljes hosszában elsőbbséggel védett szakaszon tehetik meg kétkeréken.

Galéria

HelyiútépítéskerékpárútBudapestPenta Általános Építőipari Kft.IV. kerületgyalogút