2024.04.19, Péntek
Nagyberuházás érkezik Budapest agglomerációjába: új gyár épül
Illusztáció (claycorp.com)

Nagyberuházás érkezik Budapest agglomerációjába: új gyár épül

MTI

2020.09.04. 11:40

A 13 ezer négyzetméteres üzemben többek közt az akkumulátorokhoz szükséges elektrolitokat gyártják majd.

Hirdetés

Mintegy 11 milliárd forintból létesít üzemet a Dongwha Electrolyte Hungary Kft., amellyel első lépésben 90 új munkahelyet teremt – derült ki a mai napon a beruházásbejelentő sajtótájékoztatón.

A sóskúti lesz a vállalatcsoport első európai gyára Magyarországon, az üzem mintegy 13 ezer négyzetméternyi termelő területtel jön létre, ahol részben az akkumulátorokhoz szükséges elektrolitokat gyártják majd, részben pedig az akkumulátorgyártás során előálló oldószereket, vegyi anyagokat újrahasznosítják.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a sajtótájékoztatón kiemelte: a Samsung SDI, az SK Innovation és más nagy koreai akkumulátorgyártók magyarországi beruházásai olyan beszállítói igényt teremtettek, amely a Dongwha magyarországi beruházását is kellőképpen indokolttá tette.


Több akkmulátor-gyártáshoz kapcsolódó beruházás érkezett az országba

Az átadón kiderült az is, hogy az elmúlt 4,5 évben, 2016 elejétől mostanáig, összesen 23 akkumulátor-gyártáshoz kapcsolódó beruházás érkezett Magyarországra. Ezek 1300 milliárd forintnyi beruházási értéket képviselnek és 6300 új munkahelyet teremtettek.

Vezető pozícióban a koreaiak vannak, hiszen a Samsung SDI és az SK Innovation a világ legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitásait hozta, illetve hozza létre Magyarországon. És ennek a két nagy vállalatnak a beszállítói bázisa folyamatosan települ az országba


Környezetkímélő módon zajlik majd a gyártás

A Donghwa Magyarországon elsőként kezdi meg az NMP-finomítási (n-metil-2-pirrolidon - más néven NMP) tevékenységet, amely a másodlagos akkumulátor gyártása közben keletkező NMP-t fogja újrahasznosítani. Ez az erőforrások felhasználását csökkenti, környezetet kímél és az alapanyagárak csökkenéséhez vezet majd.

Az elnök szerint az ilyen jellegű erőforrás megosztás a Donghwa és Magyarország között hatékony együttműködést teremt majd. Ez egy fontos ugródeszka lesz Magyarországnak, hogy Európa élvonalába kerüljön az akkumulátor iparágban.

HelyiüzemépítésSóskút