2024.03.28, Csütörtök
Kulcslépés a Nyugati pályaudvar felújításában: újra megnyílt az utascsarnok - fotógaléria
mavcsoport.hu - Rizsavi Tamás

Kulcslépés a Nyugati pályaudvar felújításában: újra megnyílt az utascsarnok - fotógaléria

magyarepitok.hu

2021.09.02. 09:39

Az évi 18 millió utast fogadó pályaudvar teljes projektje a tervek szerint jövő nyárra fejeződhet be a Magyar Építő Zrt. kivitelezésében.

Hirdetés

Elkészült a tetőszerkezete, így kedd este 20 órától újra megnyílt a Nyugati pályaudvar utascsarnoka, amelybe elsőként egy KISS motorvonat érkezett be – derült ki a beruházó MÁV Zrt. közleményéből. A Magyar Építő Zrt. kivitelezésében az épületegyüttes tetőszerkezetének teljes rekonstrukciója valósul meg.

Magyar Építő Zrt.


A közlemény szerint immár modern digitális utastájékoztató rendszerrel és új vágányvégi kijelzőkkel rendelkező, korszerűbb, komfortosabb csarnok várja a pályaudvaron évente megforduló közel 18 millió utast.


A pénztárcsarnokban és az aluljáróban még számos projektelem valósul meg

A beruházás keretein belül 8200 négyzetméteren esik át rekonstrukción a pályaudvar több mint 140 éves műemléképülete. A jelenleg is zajló munkák során a pénztárcsarnok belső boltozatának javítása és tetőszerkezetének felújítása várhatóan 2022 év elejére elkészül.

A pályaudvar aluljárójában a világítási rendszer teljes felújításával, majd az álmennyezet újjáépítésével megszépülnek a keresztalagút utasforgalmi terei, növelve az utaskomfortot.

A teljes projekt munkálatai 2022 nyarára fejeződhetnek be.

A közlemény emlékeztet, a Nyugati pályaudvar központi szerepet tölt be a hazai vasúti forgalomban. Műszaki állapota és műemléki értékének megóvása miatt is halaszthatatlanná vált az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciója. A munkálatokat a MÁV állomásfejlesztési projektjének egyik kiemelt elemeként, az utascsarnok teljes lezárásával 2020 tavaszán kezdte meg a Magyar Építő Zrt.


Európai szinten is ritka vezetősávok jönnek létre

Az akadálymentesítés részeként a vak és gyengénlátó utasok számára okos taktilis vezető- és veszélyjelző sávokat alakítanak ki. Ez először a vágánycsarnokban, ezt követően a csarnokon kívüli peronok mentén készül is, majd a keresztaluljáróban és az oldalcsarnokban is.

Az Európában még csak néhány belga és olasz állomáson alkalmazott jelzések célja, hogy talppal vagy segédeszközzel, azaz okosbottal érzékelhető hanginformációt szolgáltassanak a biztonságosan használható közlekedési folyósokról, az esetleges akadályokról, veszélyhelyzetekről.

A rendszer használójának a Bluetooth-szal felszerelt botja, a járófelülethez érintve érzékeli a címkékből érkező rádiójeleket, és továbbítja az információkat egy mobiltelefonos applikációnak, ami hangosan felolvassa az instrukciókat.

A közlemény arra is kitér, hogy az utazók Alexandriai Szent Katalinról, többek között a vasutasok védőszentjéről elnevezett, új szenzoros ivókútból olthatják szomjukat. Az ivókút egyben emléket állít a 175 éves magyar vasútnak is.

 

Galéria

HelyiMagyar Építő ZrtMÁVNyugati pályaudvar