Több ember, kényelmesebben utazhat a Nyugati pályaudvar és Esztergom között közlekedő vasúti járatokon.
Újabb elővárosi vonalon bővült emeletes motorvonatokkal a vasúti közlekedés.
Az Esztergom és a Nyugati pályaudvar között járó szerelvényeknek köszönhetően jelentős minőségjavulás érhető el. Az új motorvonat ugyanis 600, vagyis a korábbihoz képest másfélszer több ülőhelyet biztosít a nagyforgalmú vonalon.
A Budapest-Esztergom vasúti vonalat 2012 óta folyamatosan korszerűsítik:
új pályatest készült, villamosítottak és új biztonsági berendezéseket is elhelyeztek, valamint új állomások, csomópontok és parkolók is épültek.
A kormány 2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósít a kötöttpályás közösségi közlekedés érdekében. A fejlesztések folytatódnak, ebben az évtizedben csak a gördülőállomány megújítására 2 ezer milliárd forint jut.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.