Szombaton és vasárnap egyórás szabadtéri programra hívja a családokat a Gyermekvasút Mikulása krampuszaival együtt.
Színes programokkal és ajándékokkal várják a gyerekeket Mikulás alkalmából a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Csillebérc állomásán a hétvégén, ez alkalomból mindkét nap sűrített menetrend szerint közlekednek a vonatok budai hegyekben - tudatta a MÁV Zrt. kedden.
Szombaton és vasárnap egyórás szabadtéri programra hívja a családokat a Gyermekvasút Mikulása krampuszaival együtt. A gyerekeket vendégül is látja a Mikulás saját ünnepi vasúti kocsijában - olvasható a közleményben.
Mint írják, a programra látogatók készíthetnek karácsonyi képeslapot és karácsonyfadíszt, lesz üvegfestés, gyöngyfűzés és játékos vetélkedők a krampuszokkal. A gyerekek kipróbálhatják a hajtányozást, valamint fényképezkedhetnek a kiállított gőzmozdonnyal is. A szervezők ennivalóval, forró italokkal várják az érdeklődőket.
A járványhelyzetre tekintettel a programokon résztvevők számát korlátozzák, ezért a rendezvényre előzetes regisztráció szükséges, ahol az idősávot is ki kell választani. A központi rendelkezéseknek megfelelően a Gyermekvasút járművein és állomásain, így a rendezvény helyszínén is, kötelező maszkot viselni a 6 év felettieknek - emlékeztet a közlemény.
Bővebb információ és a programra jelentkezés, valamint a vonatok menetrendje a www.gyermekvasut.hu weboldalon keresztül érhető el - áll az összegzésben.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.