2024.03.28, Csütörtök
Sodrás címmel nyílt textilművészeti kiállítás a MANK Galériában
Kép: szentendre.hu

Sodrás címmel nyílt textilművészeti kiállítás a MANK Galériában

MTI

2022.06.19. 10:00

Sodrás címmel nyílt a kortárs textilművészet alkotásait felvonultató kiállítás a szentendrei MANK Galériában; a tárlat július 23-ig látogatható.

Hirdetés

A kiállítás anyagát korábban a szombathelyi közönség láthatta, hiszen a VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén már bemutatkozott az a 42 magyar textilművész, akiknek alkotásaiból ezúttal a MANK Galériában látható válogatás - áll a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

A háromévente megvalósuló seregszemlének 50 éve a Szombathelyi Képtár ad otthont, de a fővárosi bemutatkozások is hagyományteremtő rendezvényekké váltak.

Mint felidézik, 2010-ben az Iparművészeti Múzeum harmadik alkalommal adott helyet a Szombathelyi Textiltriennálé válogatott anyagának. 2016-ban az V. Nemzetközi Textilművészeti kiállítás teljes anyagát Szombathely után először mutatták be a budapesti Vigadó Galériában.

A Kulturális Alapítvány a Textilművészetért kuratóriuma örömmel fogadta el idén a MANK által felajánlott szentendrei kiállítótermet a válogatott anyag bemutatására - emelik ki a közleményben.

Az országosan és nemzetközileg is meghirdetett Sodrás című, VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén, 2021-ben 72 mű szerepelt a fal és tértextil, 36 mű a textildizájn, 92 alkotás a miniatűrtextil, 13 mű a zászló és 32 alkotás a szalag kategóriában.

Simonffy Márta textilművész korábban a VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé kapcsán beszélt a textilművészet egyediségéről és a benne rejlő lehetőségekről. Elmondta: a textil expresszivitása, aktualitása, mozgása, dinamikája tükrözi mindazokat a szellemi folyamatokat, amely korunk művészetének irányait jellemzik. Nem szigetelődik el, átlépi a kötöttségeket.

"A textiltől idegen anyagokat is használ és alkalmaz, ezeket médiumává lényegítve. Nyitottsága és kapcsolódása a képzőművészettel természetes lett" - fogalmazott, hozzátéve: a kontaktusok és a területek közötti átjárhatóság is nyilvánvalóvá vált. A textilművészetről elmondta: szabadon alkalmaz különböző kifejezési formákat, technikákat. Felhasználja a jelenkor matériáit, szemléletét, miközben a textil tradicionális eszköztárát is megjeleníti.
A MANK Galériában látható művek is a textilművészet sokszínűségét tanúsítják. A hagyományos textilek mellett a PVC, a gipsz, a nylon, a karton, a drót, a fotó, a szilikon és egyéb alternatív alapanyagok is feltűnnek.

A formákkal, anyagokkal, technikákkal kísérletező művek több sajátos területen mutatják be a magyar autonóm textilművészet mindenkori tendenciáit, az alkotók kreativitását és a művészeti ág sokrétűségét a festett, szövött, varrott, hímzett faliképeken, a miniatűrtextileken, a szalagokon és a zászlókon.

A tárlat kurátora Hideg Orsolya öltözéktervező- és textilművész. A kiállító művészek között van Balog Edit, Fóris Katalin, Fülöp Tünde, Harmati Hedvig, Horváth Ildikó Mária, Kapás Andrea, Kecseti Gabriella, Kiss Lúcia, Kókai Krisztina, Komáromi Erzsébet Katalin, Lencsés Ida, Lőrincz Lili Hanna, Pápai Lívia, Pázmány Judit, Richter Sára, Rományi László, Ruczek Zsófi, Sándor Eszter, Tóth Magdolna és Zámori Zsófia.

HelyiSzentendrekiállításMűvészetszentendrei MANK Galéria