2023.04.01, Szombat
A városrész rendezése is megvalósul a fonódó villamos dél-budai meghosszabbításával

A városrész rendezése is megvalósul a fonódó villamos dél-budai meghosszabbításával

magyarepitok.hu

2023.02.26. 08:00

Már a tervezési folyamat végéhez közeledik a Főmterv a Szent Gellért tértől a Dombóvári útig kiépülő új villamosvonal projektjében, amelynek kihívásairól a vállalkozói projektvezető segítségével számolunk be.

Hirdetés

Ahogy azt korábbi cikkünkben is jeleztük, a Főmterv Zrt. készítheti elő a budapesti fonódó villamoshálózat fejlesztésének II. ütemét. A fonódó villamoshálózat kialakítása Buda észak-dél irányú közlekedését fejlesztette jelentős mértékben, 2016-ban adták át. A most szóban forgó újabb ütem Dél-Buda bekötését biztosítja a fonódó hálózatba. Lapunk a Főmterv vállalkozói projektvezetőjétől úgy értesült, a projekt tervezési folyamata a végéhez közeledik, Csákvári Olga ugyanakkor a fejlesztés a legérdekesebb részleteiről is beszámolt.


Új kapcsolat az 1-es villamossal és a budapesti vasúttal

Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásának célja és ezzel együtt a tervező fő feladata egy jó ideje hiányzó közösségi közlekedési kapcsolat, a Dél-Budát a város vérkeringésébe bekapcsoló villamosvonal kialakítása volt a főváros XI. kerületében, jórészt a Duna-parton haladva. „A tervezett vonalhosszabbítás a Szent Gellért tértől indulva a Műegyetem rakpart és a Pázmány Péter sétány mentén tárja fel az egyetemi negyedet és az Infoparkot, majd a Dombóvári útra befordulva belvárosi kapcsolatot nyújt a Kopaszi-gáti közpark és a mellette épülő új, lakó- és irodanegyed számára is” – emlékeztetett Csákvári Olga az alapkoncepcióra.

Az új villamosvonal egyik fő jelentősége, hogy a Dombóvári útig megnyúló fonódó villamos átszállási lehetőséget nyer az 1-es villamosra, továbbá a közeljövőben kiépülő Nádorkert vasúti megállóhelynek köszönhetően a budapesti vasúti hálózatra is.

„Természetesen az új vonalszakasz a Szent Gellért téren keresztül kapcsolatot biztosít északra a 19-es, 41-es és 56-os vonalak felé, illetve Pestre a 47-es és 49-es vonalak felé is” – húzta alá a projektvezető. Hozzátette, a térség így közvetlen közösségi közlekedési kapcsolatot kaphat mind a négy metróvonalhoz.


A döntéselőkészítéstől a kiviteli tenderig terjed a tervező feladatköre

A szerződés értelmében a Főmtervnek a végleges egyesített engedélyezési és kiviteli terveket kell elkészítenie. A feladat a tervezés teljeskörű, mindenre kiterjedő szegmensét lefedi, de ezen felül a projekt tájékoztató anyagainak elkészítését is magába foglalja, akárcsak a vizualizációs feladatokat. „A munkánk egy Döntéselőkészítő Dokumentáció elkészítésével indult, amely nagyon részletesen körbejárta az összes lehetséges alternatívát” – árulta el a mérnöknő. „Ezt követően a kiválasztott változatra készítettük el az Egyesített Engedélyezési és Kiviteli Tervdokumentációt, majd elindítottuk a szükséges jóváhagyatásokat, engedélyeztetéseket is.”

Ezek mellett természetesen a térség jellegének megfelelően a kapcsolódó környezetvédelmi, régészeti, örökségvédelmi és szabályozási munkarészeket is el kellett készítenie a Főmtervnek. „Emellett bemutattunk egy műszaki tanulmányt is a vonal Dél-Budán történő továbbvezetésére vonatkozóan. A tervezési feladatunk része még a közbeszerzési kiíráshoz szükséges tenderdokumentáció elkészítése is.”


Középpontban a favédelem, a zöldfelületek és egy közösségi tér

A tervezési munka részleteibe beavatva Csákvári Olga elmondta, a Budafoki út–Dombóvári út csomópont és a Szent Gellért tér közötti útvonalon mintegy 3 kilométer hosszban és átlagosan 30 méteres szélességben terveztek.

„A villamos tervezése mellett kiemelt feladatunk volt a vonal menti teljes várostervezés is, prioritásként kezelve a favédelmet, a minél nagyobb zöldfelületek, füves vágányzónák kialakítását.

Szintén prioritás volt a Műegyetem központi épülete előtt egy reprezentatív közösségi terület létrehozása, valamint a gyalogos- és kerékpáros infrastruktúra fejlesztések.”

A vonalhoz a hét villamosmegállópárt is meg kellett tervezni, a legkorszerűbb városi mobilitástechnikai eszközökkel és minden irányban akadálymentesített megoldásokkal ellátva. Emellett egy végállomási épületet is, amelynek a funkcionalitási követelményeken felül igen magas esztétikai igényeknek is meg kellett felelnie.


Hazánkban még kevésbé elterjedt megoldásokat építettek be a projektbe

„Ezek mellett szintén lehetőségünk volt egy igazi, fenntartható, környezetbarát városi miliő kialakítására is, melyben újszerű és itthon még kevésbé elterjedt megoldásokat terveztünk” – jegyezte meg a projektvezető példákat is megemlítve. „Ilyenek voltak többek között a fatelepítés, favédelem és kerékpárút érdekében alkalmazott egyedi és speciális közműtervezési és műtárgytervezési megoldások. Ugyanakkor ide tartozik a fák jobb életkörülményeinek biztosítására kitalált Stockholm-módszer (amely a fák számára a városi épített környezetben is elegendő talajt és csapadékvizet biztosít – a szerk.) is.

A mérnöknő a fentiekhez hasonlóan kiemelte a gyalogos felületek reprezentatív, magas minőségű és emberléptékű térszervezését és városépítészeti elemeinek kialakítását is. „Ugyanakkor nagyon sokat dolgoztunk a villamosközlekedés forgalmi előnyben részesítése érdekében is” – tette hozzá. Mindezek mellett természetesen a közúti közlekedés és parkolás lehetőségét is biztosítaniuk kellett a tervben.

A projektvezető külön kitért rá, hogy a zöldfelületrendezés és a térépítészet kreatív és magas minőségű kialakításában jelentős szerepet vállalt a Garten Studio Kft., míg a Dombóvári útra kerülő, villamos végállomási épület reprezentatív és sokoldalú kialakítása a Sporaarchitects Kft. profizmusának eredménye.


Rugalmassággal és jó csapatmunkával kezelték a kihívásokat

Csákvári Olga kérdésre válaszolva a projekt legnagyobb kihívásaira is kitért. „Ahogyan a legtöbb összetett, városi tervezési feladat esetében, itt is rengeteg szakági problémával kerültünk szembe, a szükséges változtatások pedig új kihatásokat indukáltak más, éppen még nyugvó szakaszban lévő szakágakra. Mindezek ellenére vagy talán éppen ezért, a rendkívül összetartó, rutinos és szakmailag jól felkészült tervezői csapatunk a megrendelői elvárásoknak is megfelelve figyelemreméltó munkát végzett és végez jelenleg is, rugalmasan alkalmazkodva a gyakran változó tervezési elvárásokhoz.”

Kiemelte, egy komplex, bonyolult tervezési projekt sikerességének egyik legfontosabb tényezője a jó csapatmunka. „Ebben azt hiszem, hogy a Főmterv és a velünk együtt dolgozó alvállalkozói csapat is igen erősnek bizonyult. Ezt a konstruktív hozzáállást és magasfokú kompetenciát ezúton is szeretném megköszönni minden résztvevőnek!”

Zárásként elmondta, a Főmterv munkája nem zárult le, a szerződés záró feladatai még folyamatban vannak. „Jelenleg a Tenderdokumentáció véglegesítésén dolgozunk, még néhány fakivágási- és közműépítési engedély hiányzik, de a fő szakágak építési engedélyei már rendelkezésre állnak. Bízunk benne, hogy egy olyan infrastrukturális fejlesztés jöhet létre Budapesten, amely egy komplett városrészt rendező beruházásként jelentős pozitív hozadékkal bír a klímavédelem, a városépítészet és a XXI. századi városi lét, az élhetőség szempontjából egyaránt.”

Galéria

HelyitervezésFőmterv Mérnöki Tervező Zrt.villamoshálózat fejlesztésbudai fonódó villamos