2024.03.29, Péntek
A legmodernebb nyugati technológiára épít a digitális előregyártás közép-magyarországi bázisa
Fotók: INETON Kft.

A legmodernebb nyugati technológiára épít a digitális előregyártás közép-magyarországi bázisa

magyarepitok.hu

2023.03.10. 09:50

A papíralapú tervek világában mindent uniformizáltak, mára azonban a digitalizáció soha nem látott szabadságot biztosít az építőipari előregyártásban, és jóval szorosabb együttműködést teremt a projektszereplők között. Az INETON Kft. gyárigazgatója egy további sikerfaktorként azt jelölte meg, hogy a magyar vállalat szakemberei a gyártmánytervek és a kiviteli tervek nyelvezetét egyaránt jól beszélik.

Hirdetés

A szervezettség és az előre tervezhetőség növelését látja a legfontosabb értéknek az előregyártásban a magyar tulajdonú INETON Kft. gyárigazgatója, akivel a cég alsónémedi üzemének digitális gyártási technológiájáról beszélgettünk.

Kovács Richárd a fenti két tényezőt a hatékonyság miatt emelte ki, amely az előregyártás legfontosabb előnyeként az üzemi körülmények között valósítható meg. További fontos hozadékként hangsúlyozta az építési projektszereplők szorosabb együttműködését a tervezésben.

„Ez a lehetőség a digitalizáció által nyílik meg, amely korábban nem látott mélységig fogja össze a szakági terveket, továbbá korábbiakhoz képest jóval apróbb részletekig meg tudjuk tervezni az építkezés lefolyását.”

Kiemelte azt az előnyt is, hogy a különböző műszaki megoldásokat nem a műszaki vezetőnek kell kialakítania az építkezésen, amikor már a helyszínen a kialakítás félig megtörtént, hanem ezeket már a tervezési fázisban előkészítik, így a helyszíni döntések száma csökken, a problémák egyszerűsödnek, és az építkezés hatékonysága, illetve termelékenysége nő.

 

Fotók: INETON Kft. - Az INETON Kft. betonelem előregyártó üzeme Alsónémediben.

 

Az INETON szakemberei mindkét nyelvet ismerik

A fentiek teljesüléséhez kulcsterületként írta le a megrendelő által bevont külső tervező és az INETON saját tervezői között zajló együttműködést. „Ennek érdekében vezettük be heti rendszerességgel a gyártási értekezleteket, amelyek nem csupán az INETON által készített gyártmánytervre vonatkoznak, hanem mélyebb visszacsatolást jelentenek a projekt kiviteli terveire is.”

A szerepeket tisztázva elmondta, a külső építész viszi végig a több szakágra kiterjedő tervezést, amely alapján aztán a helyszíni építkezés lezajlik. Az INETON munkatársai ugyanakkor a gyártmányterveket készítik el, amelyben a külső tervezőknek nem feltétlenül van gyakorlatuk. „Egy kulcslépés a projekt folyamatában, amikor az összes szakági tervet lefordítják a gyártmány tervek nyelvezetére, nem véletlen, hogy erre külön szakcégek jöttek létre.

Az INETON-nál ugyanakkor olyan szakembereket alkalmazunk, akik mind a két nyelvet ismerik, továbbá ismerik mindkét terület kihívásait és az összehangolásukban rejlő szinergiákat.

Ennek a tudásnak a birtokában akár olyan változtatásokat is eszközölhetünk a tervekben, amelyek nem akadályozzák az építészeti célok megvalósulását, ugyanakkor egyszerűsítik a gyártást.” A gyárigazgató hozzátette, ezeket a párbeszédeket megteremteni komoly munka, ami mindenki részéről odafigyelést igényel. „Jelenti egyben azt a hozzáállást is, amelyben mindkét fél nyitott az együttműködésre, akár kompromisszumokat is meghozva, ami nemcsak a szavak szintjén nyilvánul meg, hanem valódi változtatásokat is jelent.”

 

A digitalizáció teremtette meg a sokszínűséget az előregyártásban

A digitalizáció igazi jelentőségét egy példán keresztül mutatta be. „A régi panellakások világában sablontervek voltak, ezért egy 3-szor 3 méteres konyhai homlokzat, közepén egy ablakkal, mindenhol ugyanúgy nézett ki a földszinttől a tizedik emeletig. Minden uniformizálva volt, mert a papír alapú tervek erre adtak lehetőséget. Ma ezzel szemben a tervezés során egy modern épületet akár teljesen felszabdalhatunk, és a különböző elemekből bármilyen stílusú, funkciójú házat létrehozhatunk.”

Kovács Richárd rámutatott, mindehhez jóval több és differenciáltabb adatra van szükség, amit az ember csak a digitális eszközökkel képes kezelni. Ugyanakkor a viták is redukálódnak:

„A digitális térben transzparensek az adatok, így nem fordulhat elő, hogy a műszakvezető felülbírálja azt a számot, amit az üzemvezető meghatározott. Mindez azt eredményezi, hogy ideális esetben a teljes folyamaton ugyanaz a terv megy végig.”

Érdemesnek tartotta hozzátenni, hogy az előgyártás jellegéből adódóan a terv esetleges módosítása kizárólag a tervezési fázisban lehetséges, hiszen a magas szilárdságú betonok megkötése után már nem igazán lehet változtatni egy-egy elemen. Fontos tényező, hogy a tervezés már a kezdeti időszakban komoly szerepet kapjon, mert a piac az előregyártás előnyeit csak gondos előkészítéssel tudja érvényesíteni, amelyhez viszont többlet figyelem és idő szükséges.

 

 

A nyugati technológiára alapozva építenek a hazai viszonyoknak megfelelő rendszert

A beszélgetés során az is kiderült, hogy az INETON a tavaly megépített alsónémedi gyár projektjének kezdete óta egy külső partnerrel együttműködve alakítja ki az előregyártó üzem technológiai rendszereit. „Ez lehetőséget nyújt arra, hogy kiválasszuk az általunk igényelt megoldásokat a legmagasabb szinten megvalósító beszállítókat, és végső soron lehetővé teszi a legjobb technológiai összefüggések kialakítását.” Az ennek megfelelően kialakult technológiai beszállító kör tartalmaz német, észak-olasz, belga és egyéb nyugat-európai beszállítókat is. „Ennek a kapcsolati rendszernek köszönhetően számos kollégánk részt vett több nyugat-európai gyárlátogatáson is, hasznos gyakorlati tudást szerezve ezáltal” - tette hozzá.

Az INETON gyárában az adott üzemegységek digitális hátterének kialakítása jelenleg is folyamatban van.

„Egy olyan nyugat-európai rendszerről beszélünk, amelynek a honosítása és a testreszabása a konkrét operatív munkát végző munkatársaink segítségével történik. Ez a szoftveres munka biztosítja, hogy teljes mértékben a hazai viszonyoknak megfelelő technológia és eljárásrend jön létre.”

Ugyanakkor a hardverek szintjén is zajlik a fejlesztés: „Erre jó példát adnak a gyártásban a minőségi kapukat megteremtő érintő kijelzős készülékek. Ezek a monitorok biztosítják, hogy az adott gyártóponton a kollégák ellenőrizzék a különböző termékeket - összevetve az aktuális állapotukat a gyártási tervekkel - és tovább engedjék a következő gyártási fázisba.”

A szakember hozzátette, a fenti kontroll nem csupán az automata gyártó rendszereknél érvényesül: „A jóval kevésbé automatizálható klasszikus elemgyártásnál, vagyis a pillérek és a feszített gerendák esetében is telepítjük ezeket az érintő kijelzőket. Ugyanakkor itt figyelembe véve a zsaluforgás hosszabb időtartamát, a klasszikus gyártás gyakorlatában a monitorok inkább a kontrollt és a gyártósori tervbetekintést teszik majd lehetővé, akár úgy, ahogy más iparágak gyáraiban ez már megszokott.”

 

A közép-magyarországi térségben ez az első ilyen jellegű gyár

Hangsúlyozta, ezek az eszközök, akárcsak az egész technológia az előregyártás legfrissebb eredményeit, azaz a legmodernebb szintjét tükrözik. „Korábbi tapasztalataim alapján kijelenthetem, hogy ezt a szintet egy zöldmezős beruházásban sokkal könnyebb meghonosítani, mint ha egy korábbi szinten levő üzemet kellene fejlesztenünk.”

Amellett, hogy az INETON a jelenlegi legmodernebb eszközökkel állítja elő a termékeit, az üzemnek egy másik versenyelőnye is megmutatkozik:

„A miénkhez hasonló technológiai elrendezésű üzemek kialakítása már korábban elindult Magyarországon, viszont a közép-magyarországi térséget eddig ilyen jellegű gyár még csak korlátozottan tudta ellátni a termékeivel.”

Az üzem működtetéséhez szükséges munkaerővel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a működés jellegéből fakadóan mind a fizikai, mind a szellemi állományban tudnak alkalmazni olyan embereket, akiknek nem építőipari végzettségük van. Elmondása szerint a más-más szakmából érkező kollégák betanítása és összehangolása a rendszerben jelenleg is zajlik, és komoly kihívást jelent, azonban így más iparágakban megszokott szigorúbb technológiai fegyelem meghonosítása is könnyebbé válik

 

 

Számos tekintetben hozzájárulnak az ökológiai lábnyom csökkentéséhez

Az új üzem kialakítása által a társaság fenntarthatósági szempontokat is érvényesít: „A tervezhetőség nagyfokú növelése pontosabb anyagfelhasználást, kevesebb hulladékot eredményez. Ugyanide tartozik, hogy a betonkeverő üzemünk újrahasznosító rendszerrel működik, amely a legszigorúbb előírásoknak is megfelel.” Hozzátette, hogy az előregyártás lényegéből adódóan a helyszíni munkák során számos segédanyag és segédeszköz alkalmazása szűnik meg, csökkentve az adott projekt ökológiai lábnyomát.

„A hulladékgazdálkodás a beépítendő alapanyagok csomagolóanyagait tekintve is szervezettebben oldható meg, mint egy helyszíni építkezésen.”

Az üzemszerű működését tavasszal megkezdő gyár jelenlegi állapotára is kitérve Kovács Richárd megerősítette a korábbi cikkünkben jelzetteket, miszerint a pillérek és a feszített tartók gyártása már beindult. Ugyanakkor folyamatosan zajlik a különböző termékcsoportokra vonatkozó engedélyek és tanúsítványok megszerzése párhuzamosan a különböző technológiai sorok beüzemelésével, a technológiák összehangolásával.

„Már rendelkezünk a pillérek, a feszített tartók, a falelemek és a födémek gyártási engedélyével is, de az első projektjeink csarnoképületekhez kötődnek” - zárta szavait.

Helyiépítőipari gyártóktervezésdigitalizációépítőipari alapanyagokelőregyártásINETON Kft.betonelem