A Market kivitelezésében új, a budaiak mindennapjait könnyítő gyalogos és kerékpáros átjáró épült meg.
Ma délután átadták az új, akadálymentes gyalogos és biciklis átjárót. Ezzel új kapu nyílt a II. és a XII. kerület között a Postapalota mellett. A gyalogosoknak, bicikliseknek, idősebbeknek vagy éppen a babakocsis családoknak, többé nem kell kerülniük, vagy felkapaszkodniuk a Várfok utcára, ha át akarnak jutni a szomszédos kerületbe – olvasható Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár csütörtöki Facebook posztjában.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy az átjáró a Market Építő Zrt. kivitelezésében, a FŐMTERV tervei alapján az MNB leányvállalatának, az MNB-Ingatlan Kft. beruházásának keretében valósult meg. A gyalogosátjárót 2014 óta tervezték, mert a Várfok utca és a Sándy Gyula köz találkozásánál a gyalogosok jelentős szintkülönbséggel találkoztak mind a Vár, mint a Városmajor felé.
Az új közlekedési csomópont legmagasabb pontjára akadálymentességet biztosító lift került, hogy mindenkinek elérhetők legyenek a Várfok utcából induló buszjáratok. A Vár irányába pedig egy lankás lépcsőn és rámpán lehet haladni, valamint a keresztirányú forgalomnak és az átszálláshoz a Csaba utca tengelyébe egy mozgólépcső és lépcső párost építettek.
Fürjes Balázs posztjában azt írta, hogy az új átjáró részben a Széll Kálmán tér „meghosszabbítása” – ezt az érzést fokozza, hogy a járószintre a térburkolattal megegyező andezit térkő került.
A folytatásban ismertette, hogy a falak és az álmennyezet magas minőségű rozsdamentes acélból készültek – így nemcsak időtállóak, de rongálásbiztosak is.
A burkolat különlegessége, hogy a más-más irányból ráeső fény hatására, különböző fényviszonyok között másképpen fog csillogni.
A szintén megújuló Postapalotában 2022 márciusában Pénzmúzeum nyílik, a kiállítás pedig köztéri installáció formájában már az átjáróban elkezdődik majd – izgalmassá és színesebbé téve az új közlekedési folyosót – zárta bejegyzését az államtitkár.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.