2024.05.19, Vasárnap
Csepregi Éva életműkoncertet ad az Arénában
Kép: Csepregi Éva/facebook

Csepregi Éva életműkoncertet ad az Arénában

MTI

2023.05.01. 10:00

Életműkoncertet ad Csepregi Éva 2024. január 6-án a Papp László Budapest Sportarénában. A népszerű énekesnő estjére számos vendéget hív meg, köztük a Neoton Família Sztárjait.

"Többször léptem fel a Sportarénában a Neotonnal, szólóban azonban az első ottani nagykoncertem lesz. A zenekarral 1998-ban még a Budapest Sportcsarnokban játszottunk, majd 2005-ben már az Arénában, utoljára a Famíliával. Azóta Neoton Família Sztárjai néven dolgozunk, és ötször voltunk az Arénában, legutóbb tavaly" - idézte fel Csepregi Éva az MTI-nek. Kiemelte, hogy

régóta tervez egy nagyobb szabású szólókoncertet, és úgy érzi, ennek most jött el az ideje, hiszen ereje teljében van és sok a mondanivalója. Kitért arra, hogy annak idején a Neoton Família mellett és később is több szólólemeze jelent meg itthon és külföldön egyaránt, dolgozott Bob Heatlie-vel, Végvári Ádámmal, és készített dzsesszes anyagot is Neoton Swing címmel.

"A jövő januári koncerten olyan dolgokat is szeretnék elénekelni, amiket nem, vagy csak nagyon ritkán szoktam, miközben persze előadom a kihagyhatatlan slágereket is, amilyen a Santa Maria, a Nyár van, a Holnap hajnalig vagy a 220 felett. Szeretnék néhány dolgot elmesélni a közönségnek, miközben archív képeket is bemutatunk a háttérben" - fűzte hozzá.

Szólt arról, hogy a Neoton 1979-ben megjelent lemezére, a Napraforgóra mindig nagyon büszke volt, a zenekar ott találta meg önmagát, azt a jellegzetes diszkóhangzást, ami külföldön is ismertté tette, elsősorban a spanyol nyelvű és a japán piacon.

Fotó: MTI/Kovács Attila - Budapest, 2023. április 28. Csepregi Éva a budapesti Madhouse szórakozóhelyen, ahol interjút adott az MTI újságírójának 2023. április 26-án. Az énekesnő életműkoncertet ad a Papp László Budapest Sportarénában 2024. január 6-án. Csepregi Éva az estjére számos vendéget hív meg, köztük a Neoton Família Sztárjai együttes tagjait.

A két és félórásra tervezett jövő januári koncert három tematikus részből fog állni

A Neoton Família Sztárjai külön blokkban lépnek színpadra Csepregi Évával. Az énekesnőt ezen kívül egy ismert muzsikusokból álló zenekar kíséri, fia, a dobos-énekes Heatlie Dávid vezetésével, aki végig színpadon lesz, hiszen hosszú évek óta állandó tag a Neoton Família Sztárjaiban is. Vendégként színpadra lép Szulák Andrea, Náray Erika, a hangszereléseket Deseő Balázs készíti, a koncertet Radnai Márk rendezi.

 "Minden koncert végén úgy szoktam elbúcsúzni a közönségtől, hogy hallgassák a dalokat, mert azokban benne lakik az egész élet. Ezek rólunk szólnak, a szerelmeinkről, a mindennapokról, az irodalom, a történelem szeretetéről, és a zenekaron belül működő alkotói csapat hozta létre őket" - jegyezte meg az énekesnő.

Az MTI kérdésére Csepregi Éva elmondta, hogy sok régi rajongóval megmaradt a kapcsolat, aki a legnagyobb Neoton-sikerek idején, a hetvenes-nyolcvanas években már eljárt a koncertjeikre, ugyanakkor fiatalok is vannak a közönség soraiban, részben fia szólósikerei miatt.

Csepregi Éva hangsúlyozta, hogy élvezi a sokszínű munkát. A Neotonnal, szólóban és az Ádám-Éva duóban is rendszeresen fellép, emellett a Retro Páholy című produkcióban filmslágereket énekel Kovács Katival és másokkal, és immár évtizedek óta szerepel színésznőként, mostanában Neil Simon Különterem című darabjában játszik országszerte.Mint fogalmazott,

a retró előtérbe kerülését ajándékként éli meg, és maga is sokszor tapasztal egyfajta nosztalgiát a hetvenes-nyolcvanas évek iránt, holott az élet akkor sem volt egyszerű. A Neoton Família sztárjai júniusban Debrecenben és a Budapest Parkban olyan régi nagy sztárokkal lépnek színpadra egy nemzetközi diszkó retró fesztiválon, mint a Boney M, az Eruption, az Ottawan vagy Sandra.

 

Fotó: MTI/Kovács Attila

 

A Neoton a koronavírus-járvány idején ismét dalokat írt, a 2021-ben kiadott Újratervezés című anyagon három évtized után szerepelnek új felvételek a zenekartól. Csepregi Éva hozzátette: mostanában is születtek friss dalok, amelyeket a közeljövőben jelentetnek meg.

A Neoton Família Sztárjai formációban Csepregi Éva és Heatlie Dávid mellett Végvári Ádám (gitár-ének), Baracs János (basszusgitár), Lukács László (gitár) és Lukács Andrea (zongora, vokál) szerepel.

A Neoton története a hatvanas évekbe nyúlik vissza, az alapító Pásztor László és Galácz Lajos volt. A vokális popzenét játszó csapat a hetvenes évek végétől több mint húsz éven át sikert sikerre halmozott, Japánban számos aranylemezt ért el, 1983-ban Tokióban a Yamaha Fesztiválon nagydíjat kaptak Time Goes By című dalukért. A 1988-as szöuli nyári olimpiai játékok egyik hivatalos dalát, a Koreát Csepregi Éva és Leslie Mandoki énekelte.

HelyiBudapestkoncertBudapest Aréna