2024.10.10, Csütörtök
Múltból a jövőnek – utolsó fázisába ért Gödöllő új templomának építése

Múltból a jövőnek – utolsó fázisába ért Gödöllő új templomának építése

magyarepítok.hu

2023.12.24. 08:00

A 700 férőhelyes, hatalmas épület boltozatai és tetőszerkezete már teljesen elkészült.

Hagyománytisztelő szerkesztésmódjával az egyház évezredes stabilitását hirdeti a Zobay Nagy László (Arche-Accord Kft.) által tervezett, gödöllői Szent Ágoston prépostsági templom. A Fejér B.Á.L. Zrt. teljeskörű kivitelezésében, mintegy 2,8 milliárd forintból épülő istentiszteleti hely komplex együttes része: innen mintegy 100 méterre áll a premontrei rend által fenntartott általános- és középiskola, amelyhez a vállalat sportcsarnokot, a templom mellé pedig rendházat is épít.

 

 

Mint Asztalos Béla, a Fejér - B.Á.L. Zrt. projektvezetője kérdésünkre elmondta: a cég három projektet visz ezen a helyen, amelyek szorosan összetartoznak: a templom, a rendház és a sportcsarnok építése egy időben, ütemezetten zajlik.

Mindnek ugyanaz a megrendelője és ugyanazt a célt szolgálja: a helyi hitéleti és gyerekközösség javára épülnek. Egyre nagyobb igény van az iskolára, aminek azonban eddig nem volt elég nagy területű és befogadóképességű épülete, ahol iskolai rendezvényeket tarthattak volna. A most épülő templom 700 főt is képes lesz befogadni, így a 2024. évi szentelés után tanévnyitók, egyházi ünnepek számára hosszútávon is elég helye lesz a közösségnek.

Különleges épület ez, mert bár mostanában is épülnek templomok, zajlanak felújítások, ilyen mértékben hagyománytisztelő építményre azonban nagyon ritkán találunk példát. A kereszthajós, kéttornyos premontrei templom minden részletképzése szinte 500 évvel ezelőtt is készülhetett volna – persze a technológia mai: vasbeton tartószerkezete és téglafalazata korunk hírnökei. A középtengelyére helyezett oltár mellett két oldalkápolna is segíti majd a lelki életet. A hevederes keresztboltozatú főhajóhoz pedig két mellékhajó, altemplom és kereszthajó is társul; míg a külsőt a két homlokzati torony, a huszártorony, és a különálló keresztelőkápolna utralja.

 

 

Évszázadokra készül

Váci homokkő burkolatot kapott minden ablakkeret, de a párkányokat is kőből alakították ki; ahol pedig szükséges, ott a lábazat is kőből készült. Ez is kiválóan mutatja: az időtlenség a templom építésének legfontosabb vezérelve, amelynek keresztje 42 méter magasra került, ezzel pedig hazánk legnagyobb templomai között tarthatjuk majd számon.

Egy épületet mostanában 40-50 évre szoktak építeni, itt 200 év az elvárás, amihez kivitelezőként igazodnunk kellett – emelte ki Asztalos Béla.

 

 

Új templomot jellemzően fémből és üvegből, a mai kor szokásai szerint építenek, így igazi kuriózum, hogy itt egy, a múlthoz közvetlenül kapcsolódó kialakításra nyílt lehetőség. Ehhez szorosan illeszkedő érték és a hagyományok feltámasztására tett jelzés, hogy a templom csupán része egy épületegyüttesnek, hiszen a templom mellé kerül egy épület, amely oktatási célokra is alkalmas, de zarándokszállásként és könyvtárként is szolgál majd.

 

Galéria

HelyimagasépítésoktatásFejér-B.Á.L. Zrt.templomépítésvallászarándokszállás