A középiskolák környékére települnek a járművek és segítik a jelentkezéshez szükséges ügyfélkapu-regisztációt.
Középiskolákhoz kitelepülő kormányablakbusz segíti a felsőoktatásba jelentkezők ügyfélkapu-regisztrációját Pest vármegyében. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Vácon a kitelepült kormánybuszról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy 2010 óta a közigazgatás alkalmazkodik az emberekhez és nem fordítva. Az államtitkár a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumnál beszélt arról is, hogy a jövőben még több ügyet lehet ügyfélkapun keresztül intézni, teljesen digitálisan. Kitért arra: ez segítséget jelent az oktatásban és az egészségügyben is.
Tarnai Richárd, Pest vármegye főispánja emlékeztetett: február 15-én jár le a felsőoktatásba jelentkezés határideje, a jelentkezéshez ügyfélkapu-regisztráció szükséges. A regisztrációt a kormányablakban lehet elintézni, ugyanakkor mobil kormányablakban, azaz kormányablakbuszban is elérhető minden olyan szolgáltatás, mint egy kormányablakban - tette hozzá. Kormányablakbuszból 25 van országszerte, amelyekkel bárhova ki tudnak települni - emlékeztetett, hozzátéve, hogy 2023-ban 5629 kitelepülés volt országosan és több mint ötvenezren tudták ügyüket így intézni.
Geotermikus fűtésre állítják át a félévszázados épület fűtését, de a külső burkolatok megújulása is jelentős megtakarítást hoz.
A Balatoni Hajózási Zrt. 1.000.000 forintot adományozott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata részére.A hagyományőrző Hajósbálon a tombola teljes bevételét jótékony célra ajánlotta fel a BAHART.