Mintegy 4 milliárd forintból. A kerület beruházásában gyermekorvosi központ, 100 fős óvoda, és 24 fős bölcsőde készült el.
2023 júliusában startolt el a közelmúlt legnagyobb, az önkormányzat saját forrásból megvalósuló beruházása a fővárosi Újbudán, a napokban pedig egy sajtótájékoztatóval egybekötött bejáráson hivatalosan is átadták a Madárhegyi Gyermekligetet – számolt be a Facebookon a XI. kerületi önkormányzat.
A projektet az Archikon Építésziroda tervei alapján a beruházó önkormányzat tulajdonában álló Buda-Hold Kft. építette fel. A projekt 3,2 milliárd forint értékben valósult meg, illetve a berendezéssel együtt a teljes összeg megközelíti a 4 milliárd forintot.
A XI. kerület közleményében is kifejtették: miután 2006-ban megindult a Madárhegy beépülése, a területről számos közszolgáltatás hiányzik, melynek többségét a közel 4 milliárd forintból megvalósult önkormányzati beruházás pótolni fogja a városrészben.
Már nem lesz szükség arra, hogy autóba, buszra kelljen szállni, ha a gyermek betegeskedik, sétatávolságra van a bölcsőde, az óvoda, valamint a játszótér is. Ezzel a fejlesztéssel az igazi otthont teremtettek, igazi segítséget nyújtanak az itt élő családoknak – hangsúlyozták.
A gyermekliget három épületből áll:
Ezzel együtt egy kétszintes faszerkezetű közösségi teret is létrehoztak az óvoda előcsarnokaként.
Az óvoda és a bölcsőde modern játszóudvart kapott, mellettük pedig nyilvános játszótér épült – fogalmaznak. Az építészek és tájépítészek a tervezés során szerették volna megidézni a telek eredeti ligetes hangulatát. Így született meg a "gyermekliget".
A telket az épületek tömegei funkcionális udvarokra osztják, így különítve el egymástól a különböző rendeltetésű területeket: a bölcsőde és az óvoda udvarait, a játszóteret vagy a pihenőkertet – fogalmaz projektbemutatójában az Archikon.
A gyerekek tájékozódását segíti, hogy a házak kiugró emeleti tömegei formájukban és mázaskerámia-burkolatuk színében is eltérnek egymástól. Mindez gyerekszemmel is jól érzékelhető különbséget hoz létre a funkcionális egységek között.
A hivatalos átadó eseményen Dr. László Imre polgármester kifejtette: Újbuda méltán lehet büszke. „Meggyőződésem, hogy ez a dolgunk, és így kellene működnie minden önkormányzatnak” – fogalmazott.
Az eseményen a polgármester, Kis-Fleischmann Éva kabinetvezető, Erhardt Attila alpolgármester, Kiss-Leizer Gábor, a projektgazda BUDA-HOLD Kft. ügyvezető igazgatója, valamint az Archikon építésziroda vezetői, Nagy Csaba és Pólus Károly vezető tervezők is részt vettek.