A ragadozóknak szenteli 2017-ben első kiemelt programját a vadaspark, ahol a kutyafélék képviselőit lehet jobban megismerni.
A ragadozók napja hagyományosan egyetlen faj köré szerveződik. Tavaly például a hiúzt mutatták be, idén azonban több erdei ragadozó kerül a középpontba - közölte a Budakeszi Vadaspark.
Január 7-én 10 órától állattréningeken, szakvezetéseken lehet megismerkedni a rókával, a nyestkutyával és az aranysakállal, de lesznek farkas- és kisragadozó-látványetetések, valamint ismeretterjesztő beszélgetéssel egybekötött madárrepítések is.
A ragadozók napjának programjain normál belépő megvásárlása után ingyenesen lehet részt venni.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.