Hat szabadtéri vetítést szerveznek a Bazilika elé.
Szeptember elején harmadik alkalommal rendezi meg a Magyar Nemzeti Filmalap a Budapesti Klasszikus Film Maratont, melynek fő témája ebben az évben a film és a zene lesz. Az eseményen szeptember 4. és 11. között mintegy száz hazai és külföldi filmalkotás lesz műsoron több budapesti moziban, illetve Egerben és Győrben is.
Idén hat ingyenes szabadtéri vetítés várja a filmrajongókat a Szent István-bazilika előtt, ahol az óriás vásznon sztárvendégek és alkotók jelenlétében láthat a közönség frissen felújított magyar és külföldi filmklasszikusokat.
Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója elmondta: az első ingyenes vetítés szeptember 4-én lesz, a Budapesten forgatott Evita című zenés alkotást mutatják be az év elején elhunyt magyar producer, Andy Vajna előtt tisztelegve, de látható lesz Jankovics Marcell frissen felújított Fehérlófia című animációja is, valamint levetítik a Queen Hungarian Rhapsody: Live In Budapest 1986 című koncertfilmet is.
Mint hozzátette, a filmmaraton díszvendége lesz Pierre Richard francia színművész, aki részt vesz és bevezeti a Magas szőke férfi felemás cipőben című francia vígjáték vetítését szeptember 6-án.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.