Rehabilitációt segítő túraösvényt alakítottak ki a Farkaserdőben.
A főváros negyedik kerületében, a Farkaserdőben, a Rex Állatsziget mellett avatták fel a második túraösvényt, amely kreatív módon segíti a szív- és érrendszeri betegséggel, magas vérnyomással élők és a cukorbetegek életét. Az első intézmény, amely szomszédságában – a Pilisi Parkerdő Zrt. és Sanofi támogatásával – rehabilitációt segítő túraösvényt alakítottak ki, a Budapesti Szent Ferenc Kórház volt; a túraösvény azóta népszerűvé vált mind a kórházi betegek, mind az egészséges valamint a betegséggel küzdő érdeklődők körében.
Több ezer látogató, közel 2000 felvett és több száz kitöltött túralap – ez a mérlege a Budapesti Szent Ferenc Kórház mellett létesített ösvénynek. Sétánk során szervezetünk működését, reakcióit kísérhetjük figyelemmel mozgásterhelés alatt. A Szent Ferenc Kórház betegeinek gyógytornász segít megtervezni a rehabilitációt segítő kirándulást, de kölcsönözhető műszerek segítségével bárki megfigyelheti, hogyan változnak egészségügyi értékei a túra során. A túraösvényt mindenki – egészségvédő csapatépítésre cégek is – használhatja.
A tanösvény egyedi, szív alakú túrajelzéssel rendelkezik, mely segít a tájékozódásban a 2,4 kilométeres és a 4,2 kilométeres szakaszokon egyaránt, a javasolt pulzusmérő pontokat tájékoztató táblák jelzik. Az útvonalak karbantartásában a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete segít, ennek köszönhetően azok biztonságosak és hatékonyak: a látogatók számára egészségi állapotuktól függően rövidebb vagy hosszabb túra választható, gyorsabban fáradók számára pedig pihenőhelyeket alakítottak ki.
A tavaly átadott túraösvény az orvosok segítségére volt 4 koszorúérfestés vizsgálatra kiszűrt és további 19, később kezelésre küldött páciens diagnózisának felállításában. Dr. Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója elmondta: „a Hárs-hegyi tanösvény tavaly júniusi átadása után az Út az Egészséghez programsorozat újabb állomásához érkeztünk. Az első tanösvény sikerességét szimbolizálja, hogy az átadása óta eltelt 1 év alatt több száz kitöltött túralap érkezett kórházunkba. A negyedik kerületi tanösvény megnyitásával szeretnénk az újpesti és környező lakosság figyelmét is felhívni a betegség kockázataira és a megelőzés fontosságára.”
Az új túraösvény, amelyet Budapest IV. kerületében a Farkaserdőben, a Rex Állatsziget mellett alakítottak ki, júliustól várja az érdeklődőket, akik a szabadidős programok során egészségükre is tudatosan figyelnek. Az átadó ünnepségre július 5-én került sor.
Wintermantel Zsolt, az új túraösvénynek helyet adó Újpest polgármestere elmondta: „nagy örömünkre szolgál, hogy az országban másodikként Újpesten kerül átadásra egy kardiovaszkuláris túraösvény. Közismert, hogy Újpesten az országos, de a fővárosi átlagnál is magasabb a szív-és érrendszeri megbetegedések száma. Reméljük, hogy ezzel segíteni tudjuk az ilyen betegségben szenvedők gyógyulását vagy a betegség kialakulásának megelőzését.”
Dr. Boda Zoltán, a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének vezetője elmondta: „Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy saját közjóléti és turisztikai beruházásaink mellett egy ilyen fontos és nagysikerű egészségügyi program létrehozásában, majd rögtön a folytatásában is részt vehettünk. A magyar erdők gyógyító erejét így sikerülhet a szív- és érrendszeri betegséggel, magasvérnyomás-betegséggel, illetve cukorbetegséggel élő betegek felépülésére fordítani. A Pilisi Parkerdő Zrt. csaknem 65 ezer hektáros területen folytatott szakmai munkájának egyik hangsúlyos eleme az erdők rekreációs szerepének erősítése. A mai napon átadott farkas-erdői metabolikus tanösvény által most tovább gazdagodhat az erdőkben térítésmentesen elérhető egészségi szolgáltatások tárháza.”
Dr. Juhász Hedvig, a Sanofi Magyarország vállalati és kormányzati kapcsolatok igazgatója elmondta: „A Sanofinál a betegek igényeire összpontosítva a magyar emberek egészségi állapotának és életminőségének javításáért dolgozunk. Az egészség megőrzése és visszaszerzése közös feladat; az orvos, a megfelelő terápia és a beteg egyformán szükséges hozzá. Tavaly azért álltunk a Szent Ferenc Kórház innovatív kezdeményezése mellé, mert holisztikus szemlélettel az embert és az egészséget helyezi a középpontba, ami tökéletes összhangban áll a Sanofi értékeivel. Örülünk, hogy a program éppen Újpesten folytatódik, nem is lehetett kérdés, hogy ismét támogatóként lépjünk fel.”
Dr. Koleszár István, a Rex Kutyaotthon Alapítvány igazgatója bemutatta azokat a kiképzett kutyákat, akiket a betegek kirándulótársnak "kölcsönözhetnek" a Rex Állatszigetről: „Nagyon örülök, hogy az Állatsziget lett az új túraösvény kezdő- és végpontja, mert így négylábú védenceink és a betegek kölcsönösen segíthetnek egymásnak. A menhelyi kutyák egy kiadós sétában részesülnek, cserébe szeretettel és hálával fordulnak a szívbetegek felé."
Az eseményen Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök áldotta meg a túraösvényt.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.