2019.11.12, Kedd

Hirdetés

A Silvanusban mindig a vendég a főszereplő - Interjú Rékasi Károllyal
Fotók: Bernát Benjámin / magyarepitok.hu; Hotel Silvanus

A Silvanusban mindig a vendég a főszereplő - Interjú Rékasi Károllyal

magyarepitok.hu

2019.11.04. 15:23

Az ismert és közkedvelt színművész, Rékasi Károly pályája során eddig csupán egyetlen megbízótól, egy kávémárka gyártójától fogadott el reklámfilm-megbízást. Azóta mintegy huszonnyolc év telt el. A jég csak most tört meg: a színész nemrég újból feltűnt egy márka imázsfilmjében. Hogy életében másodszor mihez adta a nevét és miért, az kiderül az alábbi interjúból.

Hirdetés

– Most, hogy végre lezárult a baleseted kapcsán indult per, a legfontosabb kérdésünk: hogy vagy fizikailag és persze lelkileg?

– Köszönöm kérdésed, az állapotom változó. A perrel kapcsolatban nagyon vártam azt, hogy legyen már végre pont a mondat végén. Ez most odakerült. Persze itt még koránt sincs vége a dolognak, nyilván kezdődik egy új fejezet a biztosítóval, de most legalább az első lépésen túl vagyunk. A kedélyhullámzások ellen pedig azt a taktikát választottam, amit a kiskakas a gyémántfélkrajcáros mesében: amikor valami pozitív történik velem, akkor azt mondom magamnak: „szívd fel begyem!” – és megpróbálom elraktározni magamban a jót.

– Akkor most megkönnyebbültél és lezártad a dolgokat?

– Alapvetően igen, bár most új küzdelem előtt állok, hiszen szeretném, ha a biztosító megtérítené nekem azt a jövedelemkiesést, amelyet az ő ügyfelük okozott számomra. Arról már nem is beszélek, hogy mennyi maradandó kárt is elszenvedtem az ügy kapcsán.

– Az utóbbi hónapokban külső szemlélőként úgy láthattuk, mintha sok mindent lezártál volna az életedben, hogy az igazán fontos dolgok felé fordulhass. Ez tényleg így van?

– Nem, egyszerűen arról van szó, hogy felelősséggel tartozom önmagamért. Ötvenhét éves vagyok és tudom azt, hogy mi a jó nekem és mi nem. Tudom, hogyha egy idézőjelbe tett „vacak” dolgot ölelek magamhoz, akkor csak az ezzel járó vacak érzést tudom átadni a körülöttem lévő embereknek, akiket szeretek, és akik számítanak rám. Nem szabad hagynom, hogy az élet használjon engem, nekem kell tudnom használnom az életet.

– Igen ez a felnőtt és felelősen gondolkodó emberek hozzáállása. Ezt a hozzáállást akár a neked balesetet okozó sofőrnek üzenetként is ajánlhatnánk, nem?

– Igazából nem üzenek én neki semmit. Az embereket ugyanis ezek az üzenetek nem nagyon szokták érdekelni. Erre még Szinetár Miklós hívta fel a figyelmünket a főiskolán, amikor azt mondta: – Hogyan is szól a nóta? „Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje.” És mi erre a válasz? „Ha még egyszer azt üzeni…” Tehát az első üzenetre még általában senki nem hajlandó cselekedni. Na ezért nem üzengetek én sem senkinek. No és persze azért sem, mert ha üzennék, akkor az azt jelentené, hogy ő létezik a számomra. Egy ember, aki még annyit sem tudott odavetni nekem, hogy „sajnálom”, nekem nem létezik.

– Nagyon ritkán szerepelsz reklámfilmekben. Úgy tudjuk, hogy húsz évvel ezelőtt egy ismert kávémárkát népszerűsítettél, de azóta nem fogadtál el ilyen jellegű felkérést. Most azonban mégis elfogadtál egyet. Kitől és miért?

– Hát az a húsz év talán már huszonnyolc is megvan, úgyhogy valóban nem ma történt. Én azt gondolom, hogy az ember nem állhat oda bármi mellé, mert igenis minősít minket, hogy mi mellett tesszük le a voksot. A Silvanus szálloda mellett viszont bátran teszem le a voksomat, egyszerűen azért, mert magam is megtapasztaltam, hogy milyen. Ilyen egyszerű ez a képlet. Tudod, mindig azt mondom, hogy ötven fölött az ember már a tejfölt is megfújja, tehát rendkívül óvatosan választom ki azt, amit aztán másoknak is ajánlok.

 

 

– Az első márka, ami mellé odaálltál, a Nescafé volt, ugye?

– Így van. Ez azért is volt számomra nagy megtiszteltetés, mert az egyes országok népszerűsítő filmjeit a központnak jóvá kellett hagynia. Az egyetlen ország mi voltunk, akik akkor teljesen szabad kezet kaptunk a film forgatását illetően. Ennek a történtnek lehettem én akkor részese és nagyon büszke is vagyok rá, már csak azért is, mert vagy száz magyar jelentkező közül esett rám a választás. Kissé vicces történet volt ugyan, hogy az akkori színházam kért egy „szabad szemmel is jól látható” összeget a reklámügynökségtől, arra hivatkozva, hogy a forgatás idején kiesem a színházi munkából. Az ügynökség ezt a pénzt szemrebbenés nélkül meg is adta. Mikor a képviselőjüknek megköszöntem a nagyvonalúságukat, így szólt: „Szóra sem érdemes, a Te gázsidból fizetjük!”

– Engedj meg egy utolsó kérdést. Milyen szerepet játszik Gerda és a Te kapcsolatodban a Hotel Silvanus, akiktől a mostani reklámfilm-felkéréseteket kaptátok? Jól tudjuk, hogy ott fogjátok kimondani a boldogító igent is?

– Egészen határozott szándékunk szerint: igen. Ez ugyan még nem az a bizonyos „igen” volt, csak a kérdésre válaszoltam vele… Az az igazság, hogy régtől fogva megfogott már bennünket az a hely. Ha egyszerűen és lényegretörően szeretném kifejezni magam, azt mondanám, hogy mi piszkosul jól érezzük ott magunkat. Ez az a hely, ahol mi is és a többi vendég is minden pillanatban azt érezhetjük, hogy mi vagyunk a főszereplők.

Radványi Péter, Madarász Endre

Hotel SilvanusVisegrádHotelinterjú