Az 1995-ben felállított Városvédő angyal másolatát fémből építette meg az alkotója, hogy jobban bírja az időjárás viszontagságait.
Saját újragondolt másolatára cserélték le Szentendre egyik fontos szabadtéri műalkotását, a Városvédő angyal elnevezésű szobrot. Aknay János képzőművész alkotásának eredeti változatát 1995 decemberében állították fel a Posta előtti téren, majd 2016-ban áthelyezték a Rózsakerti parkolóba.
Az absztrakt angyalt ábrázoló szobrot közel 20 éve poliészter gyantából és üvegszövetből készült el, így az anyaga az elmúlt évek során elhasználódott. Aknay János tavaly döntött úgy, hogy tartós alapanyagból készíti el a szobor pontos mását, ezt Hérics Nándor szobrász műhelyében alakították ki vasból.
Az új szobor eredetijétől csak színében tér el: a korábbi égkék helyett arany szegélyű rozsdásvörös az új alkotás. A mintegy 1,5 tonnás új városvédő angyalt február 13-án állították fel, a szobor a művész saját költségén készült el.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.